Minden család a rezsicsökkentett árat kapja az átlagfogyasztásig
2023. április 2. 08:19

Érdemben változtatta meg a gazdasági körülményeket az elhúzódó háború és a szankciós energiaválság. Emiatt a kormánynak - a családok és a gazdaság védelme érdekében - ezekhez a változásokhoz kellett igazítania a költségvetést. A büdzsé továbbra is biztosítja a nyugdíjasok védelméhez szükséges forrásokat, míg a rezsicsökkentésre négyszer nagyobb összeg jut, így továbbra is minden család a rezsicsökkentett árat kapja az átlagfogyasztásig - közölte Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-vel.

A szomszédban elhúzódó háború zajlik, amire Brüsszel elhibázott szankciók sorozatával válaszolt. Ennek következménye a szankciós infláció és az energiaválság. A kormány célja - ebben a jelentősen megváltozott helyzetben is - a családok, a nyugdíjasok, a munkahelyek és a magyar gazdaság védelme, valamint Magyarország biztonságának garantálása. Ezek a célok voltak a legfőbb szempontok a módosított költségvetés elkészítésénél is - mutatott rá az államtitkár.
   
Hozzátette: a kedvezőtlen világgazdasági környezet miatt a kormány a központi tartalékot megemelte, ennek összege a tervezett 170 milliárd forintról 255 milliárd forintra nő.
   
Arra is kitért, hogy a pénteki parlamenti szavazáson a baloldal ezúttal sem támogatta a költségvetést, ezzel ismét nemet mondtak a rezsicsökkentés, a családok, a munkahelyek, a nyugdíjasok és az ország védelmére. Miután ezzel együtt ugyancsak nem szavazták meg a békepárti határozatot, egyértelmű, hogy a dollárbaloldal nem csak háborúpárti, de nem is akarja megvédeni a magyar embereket a háború és a szankciók hatásaitól.
   
Tállai András ismertette, hogy a törvényjavaslatban még nagyobb arányú államadósság-csökkentéssel számolt a kormány, a GDP-arányos államadósság 72,9 százalékról 70 százalék alá javul az idei év végére. A kormány jelentősen emelte rezsivédelmi alap forrásait - 670 milliárd forintról 2580 milliárd forintra - annak érdekében, hogy fenntartsa a rezsicsökkentést az átlagfogyasztás erejéig.
   
Emellett megmaradnak a családtámogatásokra fordítandó emelt források is, amelyek köre bővült a 30 éves koruk előtt gyermeket vállaló édesanyák szja-mentességével. Kiemelt cél a teljes foglalkoztatás fenntartása, ezért a munkahelyvédelmi programok tovább folytatódnak, a munkát terhelő adók nem emelkednek. Mint mondta, a legfrissebb KSH-adatok azt mutatják, hogy idén februárban 4 millió 691 ezer fő dolgozott, azaz 26 ezerrel több, mint egy évvel korábban, ami azt jelenti, hogy továbbra is 4,7 millió közeli szinten van a foglalkoztatottság.
   
Tállai András hozzátette: 2008-2009-ben, a jelenleginél lényegesen enyhébb válságban az akkori baloldali kormány azonnal a családtámogatásokhoz és a nyugdíjakhoz nyúlt hozzá. Ezzel szemben a polgári kormány értékválasztása világos: a családok és a nyugdíjasok nem fizethetik meg a szankciós energiaválság árát. A magyar gazdaság 2010 óta lefektetett stabil alapjai erős biztosítékot teremtettek arra, hogy Magyarország a jelenlegi válságot is megerősödve vészelje át.
   
Az államtitkár kitért arra: a kormány továbbra is tartja magát a 2010-ben a nyugdíjasokkal kötött megállapodáshoz, így garantálja a nyugdíjak reálértékének megőrzését. 2010 óta a kormány közel duplájára emelte a nyugdíjakat, miközben a reálértékük mintegy 20 százalékkal nőtt. A nyugdíjasok védelme érdekében továbbra is biztosított az inflációkövető nyugdíjemelés, valamint a baloldal által elvett, de 2022-ben visszaépített 13. havi nyugdíj.
   
Tállai András kiemelte: a nyugdíjakra és a nyugdíjszerű ellátásokra fordítható költségvetési források összege 6150 milliárd forintra emelkedik 2023-ban, ami a költségvetés legnagyobb tétele. A februárban kifizetett 13. havi, 15 százalékkal emelt nyugdíj fedezetére a kormány mintegy 420 milliárd forintot fordított.
 

MTI
Címkék:
  • Fekete hattyú
    Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
  • Bandung árnyékában
    Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
  • Kilencéves áldozata is van a terrorgázolásnak
    A hatóság továbbra is öt áldozatról beszél, noha azt elismerik, hogy negyven sebesült súlyos állapotban van. Új információ, hogy a terroristát majdnem fejbe lőtte egy rendőr.
  • Sikeres magyar EU-elnökségen vagyunk túl
    A kormányfő a december végén záruló soros magyar EU-elnökséggel kapcsolatban megjegyezte: a pikírt oldalvágásokat talán megspórolhatják, de "ilyen elszigeteltséget még életemben nem láttam", "itt volt a fél világ", Magyarország történetének legnagyobb diplomáciai eseményét rendeztük meg.
  • 50 éves Merkel-kedvenc a tömeggyilkos
    Hamis adatokat mondanak a német hatóságok a halottak számáról: a térfigyelő kamera felvétele alapján sokan meghaltak Magdeburgban.
MTI Hírfelhasználó