A több-kevesebb napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés
2023. április 14. 19:27

Várható időjárás szombat éjfélig: a több helyen intenzív esőzést okozó kiterjedt felhő- és csapadékzóna súlypontja pénteken délután, illetve éjszaka egyre inkább az ország északi tájai fölé helyeződik át - mögötte az Észak-Dunántúl kivételével dél, délkelet felől egyre többfelé válik szakadozottabbá a felhőzet, ugyanakkor helyenként zápor, esetleg zivatar kialakulhat.

Szombaton az ország nagyobb részén a több-kevesebb napsütés mellett erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, azonban a Dunántúl északnyugati, nyugati harmadán még mindig nagy területen maradhat összefüggő a felhőzet. Több helyen alakul ki zápor, zivatar, néhol jégeső, a nap első felében főleg nyugaton, északnyugaton tartós eső is előfordulhat. Pénteken több helyen jelentős csapadék várható, a legnagyobb mennyiség az Észak-Dunántúlon.
   
A szelet többfelé élénk, néhol erős lökések kísérhetik, iránya éjszakától egyre inkább déli lesz.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul.
   
A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton általában 12 és 17 fok között várható, de a Dunántúl tartósabban felhős részein ennél alacsonyabb értékek is lehetnek
 

MTI
Címkék:
  • Lapáttal a demokráciában
    Az biztosra vehető, hogy Berlinben, Párizsban, Washintonban, New Yorkban politikusok szólaltak volna meg, s felpörgött volna a hisztériakeltés a világsajtóban. Most Brüsszelben kirobbant a csend.
  • Magyar győzelem a hazai futballban
    Íme, itt van a lehetőség a lengyel-svéd edző előtt. Jusson be a Konferencia-liga csoportkörébe, és vigye csapatát az egyenes kieséses szakaszban tovább. Már a jövő tavasszal telt ház lesz a Sóstói Stadionban, még Diósgyőrből is érkeznek nézők. Ezért kapja hatalmas fizetését a lengyel-svéd edző.
MTI Hírfelhasználó