Többek között hagyományőrző bemutatókkal, vezetett sétákkal, ismeretterjesztő előadásokkal is várják a Floralia római tavaszünnepen a közönséget május 12. és 14. között az Aquincumi Múzeumban.
Botticelli híres A tavasz című festménye az Uffizi Képtárból – demorgan.org.uk
Pénteken, a fesztivál nulladik napján iskolás csoportok mérik össze ügyességüket a nagy aquincumi aszfaltrajzversenyen, míg a felnőtt látogatók számára ismeretterjesztő előadásokkal és légiós bemutatóval készülnek a szervezők - áll a múzeum MTI-hez eljuttatott közleményében.
Hétvégén az aquincumi polgárváros utcáit ismét ellepik a Flora istennő szertartására igyekvők, de lesznek gladiátorviadalok, valamint légiós és barbár harcosok bemutatója is. Az érdeklődőket ifjúsági olimpiai játékokkal és harcosképzővel, kézműves foglalkozásokkal és vásárral, divatbemutatóval és szakállszépségversennyel is várják. Lesznek továbbá vezetett séták az állandó és az időszaki kiállításokban, gyorstalpaló latin tanfolyam, rabszolgavásár, gyerekszínházi program, családi kalandjáték de még görög-római táncház is.
Különlegeség, hogy idén először a rómaiak helyett a barbárok veszik át az Aquincum feletti irányítást, így az is kiderül, hogyan ünnepelhetett egy fontos ókori ünnepet a város lakossága barbár fennhatóság alatt.
A program a harmadik kerületi lakosok számára ingyenes.
A szélsőbal azon taktikája, hogy bődületeseket kell hazudni, és mire a hazugság kiderül, addig is rengeteget rombol, majd a kiderülés után is ott ragad a sár egy része az ártatlan áldozaton, nos ez a taktika aljas, de politikailag hasznos.
A három magyar város folyóiratainak művelődési akciója önmagában is nagyszerű, ám jelentősége szélesebb: vonzó mintát ad művelődésünk térbeli kiterjesztéséhez.
A Fidesz–KDNP országos listáját a biztos szavazó pártválasztók 47 százaléka támogatná egy most vasárnap esedékes választáson, míg a Tisza Pártra csak 42 százalékuk voksolna – derül ki az Alapjogokért Központ országosan reprezentatív közvélemény-kutatásából.
Ha az az antifasizmus, hogy a nyílt utcán, fényes nappal válogatás nélkül megtámadnak embereket és vassal véresre verik őket, akkor ebből nem kérünk, mert ez nem antifasizmus, hanem erőszak, terrorizmus - rögzíti Homa János.
Rétvári Bence közleményében kifejtette: idén szeptembertől élesedett a tanárok teljesítményarányos illetményrendszere. Az új életpályának fontos eleme, hogy a bér és a teljesítmény szorosabban kapcsolódik össze. Aki többet tesz a diákokért, az most már többet is tud keresni.