Május 13-án rendezi meg idén a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) az Emlékhelyek napját, amelyen csaknem ötven helyszínen és harmincöt városban várják a látogatókat országszerte a Nemzeti és Történelmi Emlékhelyek - tájékoztatta a NÖRI szombaton az MTI-t.
Mint írták, idén nyolcadik alkalommal megvalósuló eseményen átadják az Év Emlékhelye Díjat is.
A Nemzeti Örökség Intézete egész nap ingyenes programokkal várja az érdeklődőket. A tizenegyféle tematikus túrán a Salgótarjáni utcai zsidó temető és az Új köztemető Látogatóközpontja mellett az érdeklődők megismerhetik a Fiumei úti sírkert építészeti értékeit, aktábrázolásait, az ott nyugvó miniszterelnököket, irodalmunk nagyjait, valamint a Petőfi év kapcsán a költő kortársait is.
Kiemelték, a látogatók éjszakai sétán is részt vehetnek a sírkertben: zseblámpával, énekszó mellett a legszebb angyalszobrokat kereshetik fel. Este 20 órától Rémi Tünde és Appelshoffer János tánc, zene és költészet hármas egységére épülő előadói estje látható Jókai Mór sírjánál.
Az Emlékhelyek napján 15 és 20 óra között szabadon bejárhatók a sírkert mauzóleumai. Budapesten először látogatható a Petőfi Irodalmi Múzeum Petőfi 200 projektjének mozgó múzeumbusza, amely két napra beköltözik a Fiumei úti sírkertbe.
Az Emlékhelyek napján az érdeklődők Kiskőrösön 9 órakor ingyenesen látogathatják tárlatvezetéssel Petőfi szülőházát, megnézhetik az Esztergomi várat a régészeti feltárások tükrében. Gyulán részt vehetnek solymász- kovácsműhely- és fegyverbemutatón, vagy akár írhatnak lúdtollal is, Gödöllőn pedig a kastély titkos életével ismerkedhetnek meg.
Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Tiszai bemutató című új kiállításán ingyenes tárlatvezetést biztosít a meghirdetett időpontokban, Székesfehérváron pedig középkori, reneszánsz programokkal várják a látogatókat. Az Emlékhelyek napján ingyenes tematikus sétákkal fedezhető fel a budai Vár Erzsébet osztrák császárné és magyar királyné nyomdokain.
A rendezvénysorozat tavaly több mint húszezer érdeklődőt vonzott. Az idei év megnyitója délelőtt tíz órakor a Pákozdi Katonai Emlékpark Nemzeti Emlékhelyen lesz, amely helyszín a tavalyi Év Emlékhelye Díj nyertese.
A díjat a Nemzeti Örökség Intézete alapította azoknak az emlékhelyeknek, amelyek az előző évben az emlékhelyet és a hozzá fűződő nemzeti, kulturális értékeket újszerű módon, akár más emlékhelyek számára is alkalmazhatóan mutatják be. A 2023-as díjat az Emlékhelyek napján 18 órakor adják át a Fiumei úti sírkertben.
A programok nagy része ingyenesen vagy kedvezményesen látogatható. További információ a rendezvény hivatalos oldalán, a www.emlekhelyeknapja.hu oldalon található meg.
A szélsőbal azon taktikája, hogy bődületeseket kell hazudni, és mire a hazugság kiderül, addig is rengeteget rombol, majd a kiderülés után is ott ragad a sár egy része az ártatlan áldozaton, nos ez a taktika aljas, de politikailag hasznos.
A három magyar város folyóiratainak művelődési akciója önmagában is nagyszerű, ám jelentősége szélesebb: vonzó mintát ad művelődésünk térbeli kiterjesztéséhez.
A Fidesz–KDNP országos listáját a biztos szavazó pártválasztók 47 százaléka támogatná egy most vasárnap esedékes választáson, míg a Tisza Pártra csak 42 százalékuk voksolna – derül ki az Alapjogokért Központ országosan reprezentatív közvélemény-kutatásából.
Ha az az antifasizmus, hogy a nyílt utcán, fényes nappal válogatás nélkül megtámadnak embereket és vassal véresre verik őket, akkor ebből nem kérünk, mert ez nem antifasizmus, hanem erőszak, terrorizmus - rögzíti Homa János.
Rétvári Bence közleményében kifejtette: idén szeptembertől élesedett a tanárok teljesítményarányos illetményrendszere. Az új életpályának fontos eleme, hogy a bér és a teljesítmény szorosabban kapcsolódik össze. Aki többet tesz a diákokért, az most már többet is tud keresni.