A Rubjerg Knude világítótorony az Északi-tenger partján a dániai Jylland-félszigeten, Hjorring közelében 2023. május 5-én. A világítótornyot 1899-ben építették, majd 2019 októberében a homokos part folyamatos eróziója miatt síneken mozgó gördülőalkalmatosságra helyezték, hogy nagyon kis sebességgel 80 méterrel odébb, biztonságos helyre tolják.
1900-ban a torony még 200 méterre volt a tengerparttól, azonban 2019-ben már hat méterre megközelítette a víz. MTI/Varga György
A szélsőbal azon taktikája, hogy bődületeseket kell hazudni, és mire a hazugság kiderül, addig is rengeteget rombol, majd a kiderülés után is ott ragad a sár egy része az ártatlan áldozaton, nos ez a taktika aljas, de politikailag hasznos.
A három magyar város folyóiratainak művelődési akciója önmagában is nagyszerű, ám jelentősége szélesebb: vonzó mintát ad művelődésünk térbeli kiterjesztéséhez.
Juhász Hajnalka országgyűlési képviselő a közösségi oldalán jelentette be a Teremtésvédelmi Digitális Polgári Kör megalakulását. Ismerje meg az alapító tagokat!
A Fidesz–KDNP országos listáját a biztos szavazó pártválasztók 47 százaléka támogatná egy most vasárnap esedékes választáson, míg a Tisza Pártra csak 42 százalékuk voksolna – derül ki az Alapjogokért Központ országosan reprezentatív közvélemény-kutatásából.
Ha az az antifasizmus, hogy a nyílt utcán, fényes nappal válogatás nélkül megtámadnak embereket és vassal véresre verik őket, akkor ebből nem kérünk, mert ez nem antifasizmus, hanem erőszak, terrorizmus - rögzíti Homa János.