Kissinger: Ha valaki megkérne, repüljek Moszkvába Putyinhoz, vállalnám
2023. május 8. 22:25
A CBS amerikai csatornának adott hosszú interjút Henry Kissinger, az amerikai külpolitikai gondolkodás doyenje.
A 99 éves exkülügyminiszter kijelentette: szerinte fordulópont közelít az ukrajnai konfliktusban.
„Most, hogy Kína is csatlakozott a tárgyalásokhoz, lehet esély arra, hogy rendeződik a helyzet, mondjuk év végére. Akkor lehet esély arra, hogy beinduljon a [harcoló felek közti] tárgyalási folyamat és az érdemi tárgyalás” – jelentette ki Kissinger, aki úgy fogalmazott: ha felhívná Pekinget vagy Moszkvát, mindkét helyen felvennék neki a telefont.
Az interjúban olyan kulisszatitkok is kiderültek a veterán politikusról, mint hogy bár nagyothall, illetve az egyik szemére vak, és több szívműtétje is volt az utóbbi években, még mindig napi 15 órát dolgozik.
Kérdésre válaszolva azt is elmondta: ha valaki megkérné, hogy repüljön Moszkvába, és beszéljen Putyinnal, jó eséllyel még azt is bevállalná, bár szigorúan csak tanácsadói minőségben.
A szélsőbal azon taktikája, hogy bődületeseket kell hazudni, és mire a hazugság kiderül, addig is rengeteget rombol, majd a kiderülés után is ott ragad a sár egy része az ártatlan áldozaton, nos ez a taktika aljas, de politikailag hasznos.
A három magyar város folyóiratainak művelődési akciója önmagában is nagyszerű, ám jelentősége szélesebb: vonzó mintát ad művelődésünk térbeli kiterjesztéséhez.
A Fidesz–KDNP országos listáját a biztos szavazó pártválasztók 47 százaléka támogatná egy most vasárnap esedékes választáson, míg a Tisza Pártra csak 42 százalékuk voksolna – derül ki az Alapjogokért Központ országosan reprezentatív közvélemény-kutatásából.
Ha az az antifasizmus, hogy a nyílt utcán, fényes nappal válogatás nélkül megtámadnak embereket és vassal véresre verik őket, akkor ebből nem kérünk, mert ez nem antifasizmus, hanem erőszak, terrorizmus - rögzíti Homa János.
Rétvári Bence közleményében kifejtette: idén szeptembertől élesedett a tanárok teljesítményarányos illetményrendszere. Az új életpályának fontos eleme, hogy a bér és a teljesítmény szorosabban kapcsolódik össze. Aki többet tesz a diákokért, az most már többet is tud keresni.