Északkeleten előfordulhat kisebb zápor, majd gomolyosodik a felhőzet
2023. május 9. 17:24
Várható időjárás az ország területén szerda éjfélig: kedden gomolyfelhő-képződés várható, legfeljebb a délkeleti tájakon alakulhat ki egy-egy zápor. Éjszakára nagyrészt leépülnek a gomolyok, kiderül az ég, de az északkeleti, keleti tájakon felhős idő valószínű, itt egy-egy zápor kialakulása sem kizárt.
Szerdán a délelőtti órákban északkeleten még előfordulhat kisebb zápor, majd itt is szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, másutt pedig képződnek a gomolyok, miközben délnyugat felől fátyolfelhők érkeznek. A keleti, szerdán a délkeleti szél továbbra is nagy területen élénk lesz, szerdán a Szeged-Győr tengely mentén meg is erősödhet.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a szélcsendes északi fagyzugokban gyenge fagy is lehet.
A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 16 és 21 fok között várható.
A szélsőbal azon taktikája, hogy bődületeseket kell hazudni, és mire a hazugság kiderül, addig is rengeteget rombol, majd a kiderülés után is ott ragad a sár egy része az ártatlan áldozaton, nos ez a taktika aljas, de politikailag hasznos.
A három magyar város folyóiratainak művelődési akciója önmagában is nagyszerű, ám jelentősége szélesebb: vonzó mintát ad művelődésünk térbeli kiterjesztéséhez.
A Fidesz–KDNP országos listáját a biztos szavazó pártválasztók 47 százaléka támogatná egy most vasárnap esedékes választáson, míg a Tisza Pártra csak 42 százalékuk voksolna – derül ki az Alapjogokért Központ országosan reprezentatív közvélemény-kutatásából.
Ha az az antifasizmus, hogy a nyílt utcán, fényes nappal válogatás nélkül megtámadnak embereket és vassal véresre verik őket, akkor ebből nem kérünk, mert ez nem antifasizmus, hanem erőszak, terrorizmus - rögzíti Homa János.
Rétvári Bence közleményében kifejtette: idén szeptembertől élesedett a tanárok teljesítményarányos illetményrendszere. Az új életpályának fontos eleme, hogy a bér és a teljesítmény szorosabban kapcsolódik össze. Aki többet tesz a diákokért, az most már többet is tud keresni.