Kövér László Dél-Koreában a nemzetgyűlés elnökével tárgyalt
2023. május 9. 17:28
A Koreai Köztársaság Nemzetgyűlésének elnökével tárgyalt Szöulban Kövér László házelnök - közölte az Országgyűlés Sajtóirodája az MTI-vel kedden.
Kövér Lászlót dél-koreai hivatalos látogatása során Kim Dzsinpjo, a Koreai Nemzetgyűlés elnöke fogadta. A magyar házelnök hangsúlyozta: Dél-Korea az egyik sikertörténet a nemzetközi kapcsolatépítésben, a magyar-koreai kapcsolatok évtizedek óta töretlenül fejlődnek és stratégiai szintre emelkedtek. Ennek a kiindulópontja az a bölcs döntés volt, amellyel az egykori magyar és koreai vezetés egyfajta úttörő szerepet is vállalt 1989-ben a diplomáciai kapcsolatok felvételével - fogalmazott.
Hozzátette: a 2010-es keleti nyitás politikájának helyességét pedig az is igazolja, hogy az utóbbi három évben a koreai tőke volt a legaktívabb a befektetések terén Magyarországon.
Az Országgyűlés Sajtóirodájának közleménye szerint Kövér László a találkozón azt is hangsúlyozta: Magyarország, Közép-Európa, de egész Európa számára nagyon fontos, hogy kellően erős és szerteágazó kapcsolatrendszer kösse össze az eurázsiai kontinens keleti felével.
A házelnök elmondta, hogy a magyar Országgyűlés a bizottságok, baráti tagozatok és a hivatalok közti rendszeres érintkezéseken túl kész az együttműködésre a nemzetközi szervezetekben is mindazokban a kérdésekben, amelyek a közös érdekek és értékek megvédését szolgálják.
Kiemelte: az üzleti kapcsolattartást és a turizmusnak a járványt megelőző szintre való visszatérését nagy mértékben segítheti, hogy két légitársaság révén a nyári szezontól heti hét alkalommal indul közvetlen járat Szöul és Budapest között.
A megbeszélésen a magyar házelnök az egyetemi diákkapcsolatok fontosságáról is beszélt, jelezve, hogy a Stipendium Hungaricum ösztöndíj-program által a jövő évre biztosított 100 helyére kétszeres volt a koreai hallgatók jelentkezése.
Az Országgyűlés Sajtóirodájának tájékoztatása szerint a találkozón a Koreai Nemzetgyűlés elnöke arról beszélt: a magyarországi beruházások nemcsak a két ország kapcsolatait erősítik, hanem Korea fejlődésének is lendületet adtak, a gazdaság mellett pedig az oktatás, a tudomány, a turizmus és a kultúra területén is szoros együttműködésre törekszenek Magyarországgal. Kim Dzsinpjo köszönetét fejezte ki, hogy a magyar kormány támogatja Puszan városát a 2030-as világkiállítás megrendezésének elnyerésére.
A szélsőbal azon taktikája, hogy bődületeseket kell hazudni, és mire a hazugság kiderül, addig is rengeteget rombol, majd a kiderülés után is ott ragad a sár egy része az ártatlan áldozaton, nos ez a taktika aljas, de politikailag hasznos.
A három magyar város folyóiratainak művelődési akciója önmagában is nagyszerű, ám jelentősége szélesebb: vonzó mintát ad művelődésünk térbeli kiterjesztéséhez.
A Fidesz–KDNP országos listáját a biztos szavazó pártválasztók 47 százaléka támogatná egy most vasárnap esedékes választáson, míg a Tisza Pártra csak 42 százalékuk voksolna – derül ki az Alapjogokért Központ országosan reprezentatív közvélemény-kutatásából.
Ha az az antifasizmus, hogy a nyílt utcán, fényes nappal válogatás nélkül megtámadnak embereket és vassal véresre verik őket, akkor ebből nem kérünk, mert ez nem antifasizmus, hanem erőszak, terrorizmus - rögzíti Homa János.
Rétvári Bence közleményében kifejtette: idén szeptembertől élesedett a tanárok teljesítményarányos illetményrendszere. Az új életpályának fontos eleme, hogy a bér és a teljesítmény szorosabban kapcsolódik össze. Aki többet tesz a diákokért, az most már többet is tud keresni.