Ürgéket fogtak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
2023. május 9. 18:01
Több mint negyven ürgét fogtak be és telepítettek át a szakemberek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren folyó felújítási munkálatok által érinett területekről - közölte a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. az MTI-vel kedden.
A közleményben felidézték, hogy idén áprilisban egy nagy területre kiterjedő ürgefelmérést végeztek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér területén a szakemberek azzal a céllal, hogy pontosabb képet kapjanak a repülőtér ürgeállományának térbeli eloszlásáról.
A felmérés eredményeként megállapították, hogy a budapesti repülőtér területén jelentős ürgeállomány él, egyedszámuk több ezerre tehető.
A felmérés rávilágítottak arra is, hogy a gurulóutak és előterek felújításával érintett területeken ürgék élnek, amelyeket biztonságuk érdekében a munkálatok megkezdése előtt át kellett költöztetni a repülőtér egy távolabbi biztonságos területére.
Az érintett területről összesen 42 ürgét fogtak be és telepítettek át a szakemberek. Az állatokat a befogás napját követő reggelen engedték ki az előkészített területre, majd tíz nap megfigyelés és őrzés következett - írták.
A természetvédelmi beavatkozásban részt vettek a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. természetvédelmi szakemberei is, akik az Agrárminisztériummal közösen működtetett Vadonleső Programban - 17 másik védett állat- és növényfajjal együtt - az országos ürgeelterjedést és bizonyos veszélyeztető tényezőinek adatait gyűjtik önkéntesek aktív közreműködésével. Az adatgyűjtés közel másfél évtizede tart. A mostani felméréssel pótolták a helyszínnel kapcsolatos, eddig hiányzó információkat.
"Az ürgék számára az egyik legideálisabb közeg a repülőtér területe, mert a folyamatos kaszálásnak köszönhetően a budapesti légikikötő nagyon hasonlít az ősi füves gyepekhez. Az ürgék a rövidfüvű legelők visszaszorulásával az ország több pontján is a repülőtereken találnak menedéket. Tőlünk nyugatra és északra már csak töredék állományokban, valamint mesterségesen visszatelepített kolóniákban élnek, a hazai ürgepopuláció védelme ezért nemzetközileg is fontos természetvédelmi feladat" - ismertette a közleményben Bögre Krisztián, a Budapest Airport Zrt. senior környezetvédelmi specialistája.
Mint a közleményben írták, a Budapest Airport számára kiemelten fontos a repülőtér területén megtalálható állatok védelme. A biodiverzitás megóvása a repülőtéren a vadon élő állatokkal való ütközések megelőzésére és mérséklésére összpontosít. A budapesti repülőtér üzemeltetője a madarak és a vadon élő állatok védelmét a Madár- és Vadvédekezési Kézikönyvvel összhangban szabályozza, amelyet évente felülvizsgál és frissít.
A szélsőbal azon taktikája, hogy bődületeseket kell hazudni, és mire a hazugság kiderül, addig is rengeteget rombol, majd a kiderülés után is ott ragad a sár egy része az ártatlan áldozaton, nos ez a taktika aljas, de politikailag hasznos.
A három magyar város folyóiratainak művelődési akciója önmagában is nagyszerű, ám jelentősége szélesebb: vonzó mintát ad művelődésünk térbeli kiterjesztéséhez.
A Fidesz–KDNP országos listáját a biztos szavazó pártválasztók 47 százaléka támogatná egy most vasárnap esedékes választáson, míg a Tisza Pártra csak 42 százalékuk voksolna – derül ki az Alapjogokért Központ országosan reprezentatív közvélemény-kutatásából.
Ha az az antifasizmus, hogy a nyílt utcán, fényes nappal válogatás nélkül megtámadnak embereket és vassal véresre verik őket, akkor ebből nem kérünk, mert ez nem antifasizmus, hanem erőszak, terrorizmus - rögzíti Homa János.
Rétvári Bence közleményében kifejtette: idén szeptembertől élesedett a tanárok teljesítményarányos illetményrendszere. Az új életpályának fontos eleme, hogy a bér és a teljesítmény szorosabban kapcsolódik össze. Aki többet tesz a diákokért, az most már többet is tud keresni.