A spanyol Szent Pál Katolikus Egyetem kitüntette a magyar kormányt
2023. május 9. 18:34
Élet- és családvédelmi politikájáért díjazta a magyar kormányt a spanyol Szent Pál Katolikus Egyetem kedden Madridban.
Carmen Fernández de la Cigona – vidanuevadigital.com
"Meggyőződésem, hogy ez a politika a közjó keresését szolgálja, amely tükrözi törődést az emberrel és a társadalommal, próbálva átlépni egyéni, ideológiai vagy pártérdekeken, keresve az egész társadalom javát" - fogalmazott Carmen Fernández de la Cigona, az egyetem családtudományi intézetének igazgatója a díjátadó ünnepségen.
Hangsúlyozta: az élet védelme elengedhetetlen minden társadalom fejlődéséhez, ezért a nyolcadik alkalommal megítélt Életért-díjakkal azok szakmai munkáját, teljesítményét és társadalmi tevékenységét ismerik el, akik ezt az értéket szolgálják.
Tóth Katalin madridi magyar nagykövet köszönőbeszédében elmondta: nemzetre, családra, egyénre egyaránt érvényes elv kell legyen az élet iránti tisztelet, szeretet és a megőrzése érdekében tett szüntelen cselekvés.
Kitért arra, hogy a magyar alaptörvény a házasság intézményét mint férfi és nő önkéntes életközösségét, és a családot mint a nemzet túlélésének alapját védi.
"A család és a házasság szorosan össze van kötve, biztosítja a megfelelő keretet és az alapot a felelős szülői léthez, ez egy erkölcsi szempont, az értékközvetítés elengedhetetlen eszköze, amely így kétségtelenül hozzájárul a társadalom egészséges működéséhez" - fogalmazott.
Mint mondta, Európa óriási demográfiai kihívás előtt áll, de Magyarországon az elmúlt évek intézkedései példaértékű változást generáltak, megfékezve a negatív trendeket.
A szélsőbal azon taktikája, hogy bődületeseket kell hazudni, és mire a hazugság kiderül, addig is rengeteget rombol, majd a kiderülés után is ott ragad a sár egy része az ártatlan áldozaton, nos ez a taktika aljas, de politikailag hasznos.
A három magyar város folyóiratainak művelődési akciója önmagában is nagyszerű, ám jelentősége szélesebb: vonzó mintát ad művelődésünk térbeli kiterjesztéséhez.
A Fidesz–KDNP országos listáját a biztos szavazó pártválasztók 47 százaléka támogatná egy most vasárnap esedékes választáson, míg a Tisza Pártra csak 42 százalékuk voksolna – derül ki az Alapjogokért Központ országosan reprezentatív közvélemény-kutatásából.
Ha az az antifasizmus, hogy a nyílt utcán, fényes nappal válogatás nélkül megtámadnak embereket és vassal véresre verik őket, akkor ebből nem kérünk, mert ez nem antifasizmus, hanem erőszak, terrorizmus - rögzíti Homa János.
Rétvári Bence közleményében kifejtette: idén szeptembertől élesedett a tanárok teljesítményarányos illetményrendszere. Az új életpályának fontos eleme, hogy a bér és a teljesítmény szorosabban kapcsolódik össze. Aki többet tesz a diákokért, az most már többet is tud keresni.