Várható időjárás az ország területén csütörtök éjfélig: a gomolyfelhők mellett sok napsütés várható, majd szerda délután a Dunántúlon megnövekszik a fátyolfelhőzet, amely éjszaka fokozatosan terjeszkedik, vastagszik. Az éjféli óráktól megnövekszik a csapadékhajlam a délnyugati határ mentén.
Csütörtökön északkeleten még napos, gomolyfelhős idő valószínű, míg másutt erősen felhős vagy borult lesz az ég. Az ország vastagabb felhőtakaróval borított délnyugati felén napközben többfelé, több hullámban valószínű eső, zápor.
Hazánk döntő részén élénk lesz a délkeleti, keleti szél, amit szerdán a Szeged-Győr tengely mentén, csütörtökön pedig már másutt is erős lökések kísérhetnek.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 12 fok között alakul, de a szélcsendes, hidegre hajlamos területeken ennél hidegebb idő várható.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 23 fok között várható.
A szélsőbal azon taktikája, hogy bődületeseket kell hazudni, és mire a hazugság kiderül, addig is rengeteget rombol, majd a kiderülés után is ott ragad a sár egy része az ártatlan áldozaton, nos ez a taktika aljas, de politikailag hasznos.
A három magyar város folyóiratainak művelődési akciója önmagában is nagyszerű, ám jelentősége szélesebb: vonzó mintát ad művelődésünk térbeli kiterjesztéséhez.
A Fidesz–KDNP országos listáját a biztos szavazó pártválasztók 47 százaléka támogatná egy most vasárnap esedékes választáson, míg a Tisza Pártra csak 42 százalékuk voksolna – derül ki az Alapjogokért Központ országosan reprezentatív közvélemény-kutatásából.
Ha az az antifasizmus, hogy a nyílt utcán, fényes nappal válogatás nélkül megtámadnak embereket és vassal véresre verik őket, akkor ebből nem kérünk, mert ez nem antifasizmus, hanem erőszak, terrorizmus - rögzíti Homa János.
Rétvári Bence közleményében kifejtette: idén szeptembertől élesedett a tanárok teljesítményarányos illetményrendszere. Az új életpályának fontos eleme, hogy a bér és a teljesítmény szorosabban kapcsolódik össze. Aki többet tesz a diákokért, az most már többet is tud keresni.