Hóevéssel élt túl két napot vadonban egy nyolcéves fiú
2023. május 10. 16:15
Eltévedt a michigani vadonban egy nyolcéves kisfiú, aki két napig csak havat evett, míg a keresőcsapatok rá nem bukkantak - írta a BBC brit műsorszolgáltató holnapján szerdán.
abc news
Nante Niemi szombaton tűnt el tűzifagyűjtés közben. A fiú családjával egy nemzeti parkban kempingezett.
Százötven ember indult Niemi keresésére, és végül hétfőn találtak rá, nagyjából két mérföldre attól a helytől, ahol családja letáborozott.
A rendőrség közleménye szerint a kisfiú jó egészségi állapotban van, és egy farönk alatt keresett menedéket az időjárás viszontagságai elől. A megfelelő mennyiségű folyadékot tiszta hó formájában sikerült magához vennie.
A kutatás dombos, félreeső területen zajlott, ahol több út járhatatlan volt a hó miatt. A keresőcsapatok egy száz négyzetkilométeres területre koncentráltak, ahol rá is bukkantak az eltűnt fiúra.
A szélsőbal azon taktikája, hogy bődületeseket kell hazudni, és mire a hazugság kiderül, addig is rengeteget rombol, majd a kiderülés után is ott ragad a sár egy része az ártatlan áldozaton, nos ez a taktika aljas, de politikailag hasznos.
A három magyar város folyóiratainak művelődési akciója önmagában is nagyszerű, ám jelentősége szélesebb: vonzó mintát ad művelődésünk térbeli kiterjesztéséhez.
A Fidesz–KDNP országos listáját a biztos szavazó pártválasztók 47 százaléka támogatná egy most vasárnap esedékes választáson, míg a Tisza Pártra csak 42 százalékuk voksolna – derül ki az Alapjogokért Központ országosan reprezentatív közvélemény-kutatásából.
Ha az az antifasizmus, hogy a nyílt utcán, fényes nappal válogatás nélkül megtámadnak embereket és vassal véresre verik őket, akkor ebből nem kérünk, mert ez nem antifasizmus, hanem erőszak, terrorizmus - rögzíti Homa János.
Rétvári Bence közleményében kifejtette: idén szeptembertől élesedett a tanárok teljesítményarányos illetményrendszere. Az új életpályának fontos eleme, hogy a bér és a teljesítmény szorosabban kapcsolódik össze. Aki többet tesz a diákokért, az most már többet is tud keresni.