A pandémia miatt nehéz helyzetbe került rendezvényszervezői piac ismét növekvő pályára állt, az élő rendezvények visszatértek a hazai piacra, Magyarország ismét egyre több nemzetközi kongresszus helyszínét adja - mondta Ganczer Gábor, a Magyarországi Rendezvényszervezők és -Szolgáltatók Szövetsége (Maresz) elnöke, a Hungexpo Budapesti Kongresszusi és Kiállítási Központ Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek.
maresz.hu
Hozzátette: bebizonyosodott, hogy az élő rendezvényekre nagy szükség van, legyen szó kiállításról, kongresszusról, nagyvállalati rendezvényről. Az élő rendezvényeket kiváltó online megoldások mostanra visszaszorultak, tévedésnek bizonyult az az elgondolás, hogy a járványhelyzet után minden online lesz - mondta.
A 150 tagot számláló Maresz lefedi a hazai rendezvénypiac 60-70 százalékát, a szövetség tagjai közül egy cég sem ment tönkre a koronavírus-járvány alatt. A szövetség elnöke azt mondta, kisebb átalakulások, beolvadások, fúziók voltak ugyan, de "hála a tudatos gazdálkodásnak és a kormány segítségének, túl lehetett élni az élő rendezvények 2020 márciusában kezdődött mintegy másfél éves teljes leállását".
Kiemelte: az iparág forgalma már tavaly meghaladta a 2019. évit, és az idén is növekedéssel számolnak a cégek, így az egyik legnagyobb kiállítás és rendezvényszervező, a Hungexpo is.
Megjegyezte, hogy 2022-ben a nagyobb nemzetközi rendezvények szervezői az orosz-ukrán háború miatt érezhetően óvatosabbak voltak a magyarországi helyszínek választásánál, ám most már az látszik, hogy megértették: Magyarországon biztonság van, és egyre több nemzetközi nagyvállalat, szövetség érdeklődik budapesti és magyarországi helyszínek iránt. Az érdeklődők köre széles, nemzetközi kozmetikai és autós cégek, szakmai szövetségek is vannak közöttük. Példaként említette, hogy az idén Budapesten, a Hungexpo területén tartják meg az európai neurológusok kongresszusát.
Ganczer Gábor – rendezvenyvilag.hu
Ganczer Gábor szerint az ágazatban továbbra is jellemző a szakemberhiány, és jelezte, hogy a szövetség a felsőoktatással együttműködve támogatja a szakember-utánpótlást.
Kitért arra is, hogy a Hungexpo megerősödve került ki a járványhelyzet okozta válságból, ami a cégnél dolgozók munkájának, a területen végrehajtott 55 milliárd forintos beruházásnak, és új üzletágak indításának köszönhető.
A pandémia alatt létrehozták a Hungexpo Studios üzletágat, ahol filmforgatásokat fogadnak. Minden munkatársat megtartottak, a szakemberhiány elsősorban a külsős beszállítóknál érződött - mondta a vezérigazgató.
Hangsúlyozta, hogy a Hungexpo az idén és jövőre is megrendezi a jól bevált saját szervezésű kiállításait, helyszínt adnak a világkongresszusok mellett a nemzetközi b2b horgászati kiállításnak. Visszatértek a vendégrendezvények, például a Nemzetközi Automobil és Tuning Show, az Esküvő Kiállítás, a Szakma Sztár Fesztivál.
hungexpo.hu
Tavaly a vállalat már a pandémia előtti éves szint körüli gazdasági eredményt hozta. A Hungexpo 2022-ben 8,84 milliárd forint árbevételt ért el, üzemi eredménye 866 millió forintot tett ki. A vállalat 2019-ben 8,3 milliárd árbevétellel zárt, üzemi eredménye 896 millió forint volt. A vezérigazgató szerint az idei évi kilátások is jók a cégnél.
-
Kegyelmi pillanat: újfent magyar adzője van a Ferencváros labdarúgócsapatának. Nagy esély arra, hogy néhány Európa-hírű futballistánk mellett most egy trénerünk is Európa-hírre kapjon, s külön öröm, hogy ezt magyar csapattal teheti meg.
-
Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
-
Magyarország kiáll az ország kormánya mellett a szuverenitás és a biztonság érdekében tett erőfeszítéseiben" - írta az X-en közzétett bejegyzésében a kormányfő.
-
A hírportál csütörtökön Itt a magyar válasz a lengyel külügyminiszter elképesztő húzására címmel azt írta: a wPolityce.pl lengyel hírportál arról számolt be, hogy a Radoslaw Sikorski vezette lengyel külügyminisztérium éles diplomáciai támadást indít Magyarország ellen.
-
Latorcai Csaba azt mondta, a vasárnapi időközi országgyűlésiképviselő-választáson a Fidesz-KDNP jelöltjeként induló Csibi Krisztina méltán tudja továbbvinni a választókerület néhai képviselőjének, Potápi Árpádnak az örökségét.