Bondár Anna után Fucsovics Márton is bejutott a második fordulóba szerdán a római salakpályás tenisztornán.
A világranglistán 92. magyar a nyitókörben a szerb Filip Krajinoviccsal találkozott (74.) a Foro Italicóban, pályafutása során hatodszor. Az előző öt összecsapásból a zombori ellenfél hármat megnyert, legutóbb áprilisban mérkőztek meg egymással Monte-Carlóban, akkor a nyíregyházi teniszező két szettben győzött.
A római csata is Fucsovics szája íze szerint alakult, 47 perc alatt hozta az első szettet úgy, hogy csak egyszer veszítette el az adogatását. A folytatás még simább volt, a magyar válogatott vezére 5:1-re elhúzott, és innen már nem engedte ki a kezéből a mérkőzést, amely 1 óra 25 percig tartott.
Fucsovics ellenfele a 64 között a 17. helyen kiemelt ausztrál Alex De Minaur lesz.
A főtábla harmadik magyarja, az első 1000-es tornáján szereplő Marozsán Fábián - aki a selejtezőből indult - csütörtökön kezdi meg szereplését Rómában a francia Corentin Moutet ellen.
Eredmény:
1. forduló (a 64 közé jutásért):
-------------------------------
férfiak:
A szélsőbal azon taktikája, hogy bődületeseket kell hazudni, és mire a hazugság kiderül, addig is rengeteget rombol, majd a kiderülés után is ott ragad a sár egy része az ártatlan áldozaton, nos ez a taktika aljas, de politikailag hasznos.
A három magyar város folyóiratainak művelődési akciója önmagában is nagyszerű, ám jelentősége szélesebb: vonzó mintát ad művelődésünk térbeli kiterjesztéséhez.
A Fidesz–KDNP országos listáját a biztos szavazó pártválasztók 47 százaléka támogatná egy most vasárnap esedékes választáson, míg a Tisza Pártra csak 42 százalékuk voksolna – derül ki az Alapjogokért Központ országosan reprezentatív közvélemény-kutatásából.
Ha az az antifasizmus, hogy a nyílt utcán, fényes nappal válogatás nélkül megtámadnak embereket és vassal véresre verik őket, akkor ebből nem kérünk, mert ez nem antifasizmus, hanem erőszak, terrorizmus - rögzíti Homa János.
Rétvári Bence közleményében kifejtette: idén szeptembertől élesedett a tanárok teljesítményarányos illetményrendszere. Az új életpályának fontos eleme, hogy a bér és a teljesítmény szorosabban kapcsolódik össze. Aki többet tesz a diákokért, az most már többet is tud keresni.