A katolikus egyházfő és a kopt pátriárka közösen tartotta meg az audienciát
2023. május 10. 19:39
Ferenc pápa és a kopt pápának nevezett II. Teodor pátriárka - az egyháztörténetben először - közösen vezette az általános kihallgatást a vatikáni Szent Péter téren szerdán.
Ferenc pápa szokás szerint a térnek a Szent Péter-bazilikához közeli részén foglalt helyet, de most első alkalommal mellette ült II. Teodor kopt pátriárka.
A katolikus egyházfő nem mondta el tervezett beszédét, hanem átadta a szót az egyiptomi székhelyű kopt ortodox egyház vezetőjének.
II. Teodor felszólalásában békét szorgalmazott a népek között. Emlékeztetett, hogy Róma püspöke és a kopt ortodox egyház pápája több mint ezer év után 1973. május 9. és 13. között találkozott először, amikor VI. Pál pápa III. Senudát fogadta a Vatikánban. A két egyház vezetője akkor úgynevezett közös krisztológiai nyilatkozatot írt alá.
Ferenc pápa tíz évvel ezelőtti megválasztása után találkozott II. Teodorral, akivel május 10-ét a kopt és katolikus barátság napjának nyilvánították.
Ferenc pápa a kopt pátriárka beszédére reagálva a kopt egyház mártírjait említette, akik "a mi mártírjaink is" - mondta a pápa. Arra a Líbiában dolgozó húsz kopt keresztényre és egy ghánai munkatársukra utalt, akiket 2015-ben a magukat az Iszlám Állam fegyvereseinek valló dzsihadisták lefejeztek. Az áldozatokat a kopt egyház vértanúknak nyilvánította.
A szélsőbal azon taktikája, hogy bődületeseket kell hazudni, és mire a hazugság kiderül, addig is rengeteget rombol, majd a kiderülés után is ott ragad a sár egy része az ártatlan áldozaton, nos ez a taktika aljas, de politikailag hasznos.
A három magyar város folyóiratainak művelődési akciója önmagában is nagyszerű, ám jelentősége szélesebb: vonzó mintát ad művelődésünk térbeli kiterjesztéséhez.
A Fidesz–KDNP országos listáját a biztos szavazó pártválasztók 47 százaléka támogatná egy most vasárnap esedékes választáson, míg a Tisza Pártra csak 42 százalékuk voksolna – derül ki az Alapjogokért Központ országosan reprezentatív közvélemény-kutatásából.
Ha az az antifasizmus, hogy a nyílt utcán, fényes nappal válogatás nélkül megtámadnak embereket és vassal véresre verik őket, akkor ebből nem kérünk, mert ez nem antifasizmus, hanem erőszak, terrorizmus - rögzíti Homa János.
Rétvári Bence közleményében kifejtette: idén szeptembertől élesedett a tanárok teljesítményarányos illetményrendszere. Az új életpályának fontos eleme, hogy a bér és a teljesítmény szorosabban kapcsolódik össze. Aki többet tesz a diákokért, az most már többet is tud keresni.