Özönlenek a migránsok az Egyesült Államokba – káoszra számítanak
2023. május 11. 23:23
Az amerikai határőrség vezetője felhatalmazást adott arra, hogy a szervezet túlterheltsége esetén beengedjék az országba menedékjogi eljárás lefolytatása nélkül a tömegesen érkező bevándorlókat.
A sajtóban csütörtökön megjelent egy feljegyzés, amely szerint a határvédelmi feladatokért közvetlenül felelős szervezet (US Border Patrol) vezetője a személyzet túlterheltsége esetére engedélyezte a területi határőrizeti vezetők számára, hogy az illegálisan érkezőket a menedékjogi eljárás lefolytatása és bírósági időpont nélkül is szabadon engedjék az úgynevezett kegyelem jogintézményét alkalmazva.
Ezt általában kivételes esetekben és ritkán alkalmazzák, amikor rendkívüli esemény miatt valakit be kell engedni az országba iratok nélkül is.
A vezetői felhatalmazás szerint a beengedett migránsok esetében a kegyelmi intézkedést azzal a feltétellel lehet alkalmazni, hogy vállalják a megjelenést 60 napon belül a bevándorlási hatóságnál (Immigration and Customs Enforcement), hogy ügyükben a hivatal elindíthassa a menedékjogi eljárást.
Az Egyesült Államok határvédelmének adatai szerint az elmúlt három napban több mint 30 ezer illegális határátlépővel szemben intézkedtek az amerikai-mexikói határon.
Alejandro Mayorkas belbiztonsági miniszter a Fehér Ház csütörtöki sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a kormány "mindent megtett, amit tudott a rendelkezésre álló forrásokat és a működési rendszert figyelembe véve".
A válság alapvető okaként a forráshiányt nevezte meg, és hozzátette, hogy hibás bevándorlási rendszer keretei között kell tevékenykedniük. Kérdésre válaszolva elismerte, hogy a határon káoszra készülnek, és nagyon nehéz helyzetet említett.
Az illegális bevándorlók érkezésére az Egyesült Államok nagyvárosaiban is készülnek, Denver polgármestere a központi kormány anyagi támogatását kérte, míg New Yorkban, a Central Parkban készülnek szükségszállásokat felállítani. A nagyvárosból Eric Adams polgármester utasítására busszal szállítottak New York állam vidéki területeire több csoport bevándorlót, hogy ott szállásolják el őket.
A szövetségi járványügyi hatóság vezetője csütörtökön a várhatóan növekvő ellenőrizetlen bevándorlásra hivatkozva fokozott odafigyelésre kért mindenki. Rochelle Walensky, a Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (Centers for Disease Control and Prevention) igazgatója a törvényhozás bizottsági ülésén úgy fogalmazott, hogy a hivatal támaszkodni tud a járvány-előrejelző hálózatára.
Ugyanakkor felhívta az orvosok figyelmét arra, hogy közösségeikben olyan személyek telepedhetnek le, akik "aluloltottnak" minősülnek, ezért odafigyelésre kérte őket a járványkockázatokat tekintve.
A Képviselőház republikánus többsége szintén csütörtökön elfogadta a párt képviselői által előterjesztett határvédelmi törvényjavaslatot. A jogszabály többi között előírja a határvédelmi kerítés építésének folytatását, 22 ezerrel növelné a határvédelem személyzetét és javítaná a határőrizet technikai eszközállományát. A törvény elfogadása a demokrata többségű felsőházban, a Szenátusban kérdéses, miután a képviselőházi demokraták is elutasították azt, valamint Joe Biden elnök is jelezte, hogy megvétózza, ha elé kerül.
Ukrajna keleti határán egy atomhatalom hadserege sorakozott fel, és állt ott hónapokig, Zelenszkij ekkor csak hergelte Putyint. Mintha akarta volna, hogy elinduljon az orosz támadás. Mintha ez lett volna a – valahonnan kapott – feladata.
Kifejezetten örülni kellene annak, hogy nemzetközi kupameccs előtt hazai bajnokin gyakorolhat az együttes. A nemzetközi meccs a fontosabb, azaz a hazai bajnokit jelentős részben gyakorlásnak, taktika kipróbálásának lehetne tekinteni.
Soha többet nem fordulhat elő Európában, hogy gyilkos ideológiák vegyék át az irányítást és ne tartsák tiszteletben az emberek méltóságát és a nemzetek szuverenitását. "Mi egy olyan Európában hiszünk (...) ahol a családot, a nemzetet senki sem támadja, senki sem próbálja elvenni ezek értékét" - mondta beszédében Rétvári Bence.
Kiss a 200 méteres verseny során sokáig a brazil Luis C. Cardoso da Silvával vívott nagy csatát, de végül közel egy másodperces előnnyel ő ért elsőként a célba, megszerezve ezzel ötödik vb-címét. Suba a rossz rajt után a hatodik helyen végzett.
"Ez egy nagyon fontos döntést lesz arról, hogy lesznek-e súlyos szankciók, vagy súlyos vámok, vagy mindkettő, vagy semmit nem teszünk, hanem azt mondjuk, a ti harcotok" – fogalmazott az elnök.