Weöres Sándor-dalsorozattal indul erdélyi turnéra Gryllus Dániel
2023. május 12. 12:18

Weöres Sándor költői prózájából összeállított, A teljesség felé című dalsorozattal indul erdélyi turnéra a hétvégén Gryllus Dániel - tájékoztatták a szervezők az MTI-t pénteken.

Közleményükben kiemelik, hogy a dalokat húsz tagú csapat szólaltatja meg, soraiban olyan neves előadókkal, mint Sebestyén Márta, Sebő Ferenc, Bognár Szilvia, Szirtes Edina Mókus, Both Miklós, Ferenczi György, valamint a dalok szerzője, Gryllus Dániel. A turné vendége Koszorús Kriszta Koszika, vezényel Gryllus Samu. A program a Kaláka együttes régi barátja, Kassay Péter meghívására érkezik Erdélybe, pénteken Aradon a Ioan Slavici Klasszikus Színházban, szombaton a Székelyudvarhelyi Művelődési Házban, vasárnap pedig Csíkszeredán, a Szakszervezetek Művelődési Házában tekinthetik meg az érdeklődők.
   
Weöres Sándor kötete, A teljesség felé 1945-ben jelent meg. Az akkor 32 éves költő mesterének, Hamvas Bélának ajánlotta a filozófiai prózai művet, amely mentes a vallási vagy politikai propagandától, állásfoglalástól. A kötet köré szerveződő estet 2010-ben, Gryllus Dániel 60. születésnapján mutatták be, akkor egyedi alkalomnak gondolták a közreműködők, de a nagy sikerre és a hatalmas érdeklődésre való tekintettel azóta többször előadták, többek között 10 évvel ezelőtt Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön, Aradon pedig immár 15. alkalommal kerül színpadra - áll a közleményben.
   
Gryllus Dániel a nyolcvanas évek elején, harmincas éveiben járva készítette el a prózai mű egyes részleteinek zenei adaptációját, a különböző szólamokat otthoni készülékével rögzítve, a művet azonban az akkor monopolhelyzetben lévő Hungaroton nem ítélte kiadásra érdemesnek. A zeneszerző 1987-ben, saját költségén készített felvételt a darabból az Intersound stúdióban, amely végül 1988-ban, Weöres Sándor 75. születésnapjára jelenhetett meg.
   
2010-ben Gryllus Samu, a zeneszerző fia újrahangszerelte a művet, előadására édesapja pályatársait, Sebestyén Mártát, Sebő Ferencet, Balogh Kálmánt kérte fel, valamint fiatalabb, hozzá közel álló kollégáit, Bognár Szilviát, Palya Beát, Szalóki Ágit, Szirtes Edina Mókust, Both Miklóst és Ferenczi Györgyöt. Az újra hangszerelt darabot 2010 április 23-án mutatták be a zeneszerző 60. születésnapján a Millenáris Teátrumban, 2011-ben pedig a Müpa hangversenytermében csendült fel a mű, erről a koncertről DVD is készült.

MTI
Címkék:
  • Zelenszkijnek a végét jelentené – minden szempontból – a béke
    Ukrajna keleti határán egy atomhatalom hadserege sorakozott fel, és állt ott hónapokig, Zelenszkij ekkor csak hergelte Putyint. Mintha akarta volna, hogy elinduljon az orosz támadás. Mintha ez lett volna a – valahonnan kapott – feladata.
  • Továbbra is zéró szinten a hazai klubfutball
    Kifejezetten örülni kellene annak, hogy nemzetközi kupameccs előtt hazai bajnokin gyakorolhat az együttes. A nemzetközi meccs a fontosabb, azaz a hazai bajnokit jelentős részben gyakorlásnak, taktika kipróbálásának lehetne tekinteni.
  • Rétvári Bence: a diktatúrák a kereszténység ellenségei
    Soha többet nem fordulhat elő Európában, hogy gyilkos ideológiák vegyék át az irányítást és ne tartsák tiszteletben az emberek méltóságát és a nemzetek szuverenitását. "Mi egy olyan Európában hiszünk (...) ahol a családot, a nemzetet senki sem támadja, senki sem próbálja elvenni ezek értékét" - mondta beszédében Rétvári Bence.
  • Három újabb magyar világbajnoki cím
    Kiss a 200 méteres verseny során sokáig a brazil Luis C. Cardoso da Silvával vívott nagy csatát, de végül közel egy másodperces előnnyel ő ért elsőként a célba, megszerezve ezzel ötödik vb-címét. Suba a rossz rajt után a hatodik helyen végzett.
  • Trump akár magára is hagyhatja Kijevet
    "Ez egy nagyon fontos döntést lesz arról, hogy lesznek-e súlyos szankciók, vagy súlyos vámok, vagy mindkettő, vagy semmit nem teszünk, hanem azt mondjuk, a ti harcotok" – fogalmazott az elnök.
MTI Hírfelhasználó