Évről évre nagyszerű közösség dolgozik azért, hogy egyre szebb, fenntarthatóbb, barátságosabb és vendégcsalogatóbb legyen a Velencei-tó - hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Kápolnásnyéken, a Velencei-tavi turisztikai évadnyitón.
Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy erőfeszítéseik szemmel láthatók és munkájuk eredményeként a következő évtizedben a tó elfoglalhatja a táj szépsége alapján kiérdemelt helyét az országos turisztikában, mert jelenleg "nem a rangjának megfelelő helyet foglalja el a közgondolkodásban". Szerinte olyan nyár következik, amikor a korábbi évek sport- és turisztikai fejlesztéseinek nagy része élvezhető lesz a tókörnyéken.
A miniszter rámutatott, hogy a tavalyi vízhiányos évben a Velencei-tó kritikus helyzetbe került, ám mostanra jó irányba fordultak a dolgok a sok munkának és "az égieknek is hála". Az esőre utalva jelezte: "a turisztikai évadot esővel megnyitni a Velencei-tónál minden eddiginél időszerűbb".
A megnyitón Gulyás Gergely átadta a Velencei-tóért díjat Görög István ezredesnek, a Pákozdi Katonai Emlékpark Nonprofit Kft. ügyvezetőjének. Mint mondta, a díjazott "olyan időkben is kiállt a honvédelem ügye mellett, amikor azt hittük, kitört a világbéke".
L. Simon László a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, a Velencei-tavi Kistérségért Alapítvány alapítója elmondta, hogy a vízszint tavalyi drasztikus csökkenése és az ezzel kapcsolatos hírek a másfél évtized alatt elért sikereiket is némiképp beárnyékolták. Megjegyezte, hogy továbbra is olyan fejlesztésekért dolgoznak, mint amilyenek a Balaton, a főváros és Tokaj-Hegyalja térségében már megvalósultak.
Tessely Zoltán, a térség fideszes országgyűlési képviselője jelezte, hogy a tókörnyéki településeken nem állt meg az élet a nehéz helyzet miatt, komoly fejlesztések történtek a tavalyi szezonnyitó óta.
A vízszinttel kapcsolatban közölte: január óta minden vízcseppet a Velencei-tóba próbálnak "kormányozni", ennek eredményeként most 106 centiméteres a vízállás, ez valamivel magasabb, mint tavaly ilyenkor volt.
A szélsőbal azon taktikája, hogy bődületeseket kell hazudni, és mire a hazugság kiderül, addig is rengeteget rombol, majd a kiderülés után is ott ragad a sár egy része az ártatlan áldozaton, nos ez a taktika aljas, de politikailag hasznos.
A három magyar város folyóiratainak művelődési akciója önmagában is nagyszerű, ám jelentősége szélesebb: vonzó mintát ad művelődésünk térbeli kiterjesztéséhez.
Ha az az antifasizmus, hogy a nyílt utcán, fényes nappal válogatás nélkül megtámadnak embereket és vassal véresre verik őket, akkor ebből nem kérünk, mert ez nem antifasizmus, hanem erőszak, terrorizmus - rögzíti Homa János.
Rétvári Bence közleményében kifejtette: idén szeptembertől élesedett a tanárok teljesítményarányos illetményrendszere. Az új életpályának fontos eleme, hogy a bér és a teljesítmény szorosabban kapcsolódik össze. Aki többet tesz a diákokért, az most már többet is tud keresni.
„A fájdalom, a fáradtság, a kétely és olykor a csalódás is hozzátartozik a katonaélethez, de ezekből születik a kitartás, a fegyelem, az önfegyelem és a csapatban való gondolkodás képessége” – emlékeztetett a generális.