Babos több mint két év után nyert egyéniben meccset WTA-főtáblán
2023. május 23. 16:38

Babos Tímea két szettben győzött a 259 ezer dollár (90 millió forint) összdíjazású rabati salakpályás női tenisztorna első fordulójában.

Women's Tennis Association - Wikipedia

wikipedia

A világranglistán 237. játékos - aki februárban még 374. volt - a selejtezőből küzdötte fel magát a főtáblára, ahol az orosz Irina Hromacsovával (297.) csapott össze, pályafutása során először. A 28 esztendős ellenfél eddig legjobb helyezése a 89. volt 2017-ben.
   
A keddi találkozó első játszmájában mindkét játékos többször is tudta brékelni riválisát, ebből a fogadóként három játékot is nyerő Babos jött ki jobban, és közel egyórás küzdelem után előnybe került. A második szett már simábban alakult, a soproni teniszező magabiztosan játszott és 82 perc után fogadhatta Hromacsova gratulációját. A magyar játékosra a következő fordulóban a második helyen kiemelt amerikai Sloane Stephens (35.) vár.
   
Babos az elmúlt hetekben egymás után négy ITF-tornán vívott döntőt, ezekből a legutóbbi hármat meg is nyerte, így sorozatban 18. találkozóján diadalmaskodott. A párosban négyszeres Grand Slam-tornagyőztes, háromszoros világbajnok magyar teniszező WTA-viadal főtábláján legutóbb 2021 márciusában tudott egyéniben mérkőzést nyerni, azóta 0/11 volt a győzelmi mutatója.
   
A 30 éves Babos párosban is versenyben van Marokkóban a kazah Anna Danyilina oldalán.

    Eredmény:

    egyes, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
    ---------------------------------------
Babos Tímea-Irina Hromacsova (orosz) 6:4, 6:1

MTI
Címkék:
  • Lapáttal a demokráciában
    Az biztosra vehető, hogy Berlinben, Párizsban, Washintonban, New Yorkban politikusok szólaltak volna meg, s felpörgött volna a hisztériakeltés a világsajtóban. Most Brüsszelben kirobbant a csend.
  • Magyar győzelem a hazai futballban
    Íme, itt van a lehetőség a lengyel-svéd edző előtt. Jusson be a Konferencia-liga csoportkörébe, és vigye csapatát az egyenes kieséses szakaszban tovább. Már a jövő tavasszal telt ház lesz a Sóstói Stadionban, még Diósgyőrből is érkeznek nézők. Ezért kapja hatalmas fizetését a lengyel-svéd edző.
  • Kajak-kenu Eb - Két arany 5000 méteren
    A kajakosoknál Kőhalmi Emese a négyes élboly tagja volt a hatfős mezőnyben, majd a hajrához közeledve átvette a vezetést, és bár svéd riválisa az utolsó métereken szorongatta, visszaverte a támadást és nagyszerű győzelmet aratott.
  • Nagy Imre újratemetése a nemzet egységét mutatta meg
    "Ránk akarják kényszeríteni a genderideológiát, a fegyveres konfliktusban való részvételt, és súlyos pénzbüntetéssel, zsarolással azt, hogy kikkel éljünk együtt" - sorolta a miniszterhelyettes, aki kiemelte: "nemzetünk szuverenitása olyan érték, amelyről semmilyen áron nem vagyunk hajlandóak lemondani."
  • Rétvári Bence a pénzügyi hadüzenetről
    Nemcsak hogy nem fizetik ki azt a közel 800 milliárd forintot, amibe került a külső határvédelem, hanem megbüntetnek minket a schengeni jogszabályok betartásáért és a külső határ védeleméért - leplezte le a hungarofóbokat Rétvári Bence.
MTI Hírfelhasználó