Rendkívüli ülést kezdeményeztek, végül be sem mentek a baloldali képviselők
2023. július 31. 14:48

Határozatképtelenné vált az Országgyűlés mai, rendkívüli ülése, mivel azon a kormánypárti képviselők nem vettek részt, így csak az ellenzéki honatyák mondták el napirend előtti felszólalásaikat. Nem mellékes körülmény ugyanakkor, hogy az ülésre számos olyan baloldali képviselő sem ment el, aki azt kezdeményezte – számolt be a Magyar Nemzet.

A rendkívüli ülést a Momentum kezdeményezte, miután a júliusi, vilniusi NATO-csúcson kiderült, Törökország hozzájárul, hogy Svédország is tagja legyen a katonai szervezetnek. Az ülés összehívását támogatta a DK, az MSZP, a Jobbik, a Párbeszéd és az LMP képviselőcsoportja, valamint egy független képviselő, és a svéd NATO-csatlakozásról szóló törvényjavaslat mellett, további öt, ellenzéki kezdeményezésű előterjesztés napirendre vételét kérték. A Svédország NATO-csatlakozásáról szóló előterjesztést már megtárgyalta az Országgyűlés, csak a zárószavazás van hátra – amire így várhatóan a parlament őszi ülésszakán kerülhet majd sor – írják.

Hozzátették: Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a legutóbbi kormányinfón azt mondta, a Fidesz-frakció nem fog részt venni a parlament hétfői ülésén, mivel lesz majd az Országgyűlésnek rendes ülése, és nincs ok rendkívülire.

Magyar Nemzet
Címkék:
  • Lapáttal a demokráciában
    Az biztosra vehető, hogy Berlinben, Párizsban, Washintonban, New Yorkban politikusok szólaltak volna meg, s felpörgött volna a hisztériakeltés a világsajtóban. Most Brüsszelben kirobbant a csend.
  • Magyar győzelem a hazai futballban
    Íme, itt van a lehetőség a lengyel-svéd edző előtt. Jusson be a Konferencia-liga csoportkörébe, és vigye csapatát az egyenes kieséses szakaszban tovább. Már a jövő tavasszal telt ház lesz a Sóstói Stadionban, még Diósgyőrből is érkeznek nézők. Ezért kapja hatalmas fizetését a lengyel-svéd edző.
  • Orbán Viktor a második legnagyobb felhatalmazással vesz részt az EU-csúcson
    Orbán Viktor érkezik a második legnagyobb nemzeti felhatalmazással (44,82 százalék) a hétfői informális EU-csúcsra. Ezzel szemben az Európai Tanácsban legnagyobb szavazati súllyal rendelkező Olaf Scholz német kancellár és Emmanuel Macron francai elnök csupán 13,9, illetve 14,6 százalékos eredményt értek el. Szintén jelzésértékű az Európai Tanácsban, hogy a nagy tagállamok vezetői közül Pedro Sánchez spanyol kormányfő (30,18 százalék) sem tudta megnyerni hazájában az EP-választást, míg Giorgia Meloni kormánypártja a ciklus közepe felé közeledve is (28,76 százalék) képes volt győzelmet aratni – áll a Nézőpont Intézet közleményében.
  • Rétvári Bence: Brüsszel a magyar emberektől meg akarja vonni a jogot, hogy meghatározzák, kikkel élnek együtt
    Egyértelműen brüsszeli bosszú az Európai Unió Bíróságának Magyarországgal szemben meghozott ítélete. Ezt mondta a Belügyminisztérium államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. Rétvári Bence hangsúlyozta: Brüsszelben nem hajlandók elfogadni, hogy a magyar emberek elutasítják, hogy hazánkba tömegesen telepítsenek be illegális migránsokat. Közben a Frontex ismét azt közölte: Európai Unió legtöbb külső határán nőtt a migrációs nyomás. Szakértők szerint a nyár újabb hullámot hozhat.
  • Kajak-kenu Eb - Két arany 5000 méteren
    A kajakosoknál Kőhalmi Emese a négyes élboly tagja volt a hatfős mezőnyben, majd a hajrához közeledve átvette a vezetést, és bár svéd riválisa az utolsó métereken szorongatta, visszaverte a támadást és nagyszerű győzelmet aratott.
MTI Hírfelhasználó