Erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés
2023. augusztus 3. 18:48

Várható időjárás péntek éjfélig: a Dunántúl nagy részén, valamint északkeleten több lesz a felhő, arrafelé kevés helyen záporeső is kialakulhat, másutt általában közepesen felhős lesz az ég. Éjszaka a délkeleti harmad kivételével erősen megnövekszik a felhőzet, és egyre több helyen várható eső, zápor, zivatar.

Pénteken csökken a felhőzet, ezzel együtt átmenetileg a csapadékhajlam is, a nyugati, északnyugati határ kivételével több órára kisüt a nap. Délután azonban már erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, és az Alföldön, valamint északkeleten már újból nő a zápor, zivatar esélye, majd este, késő este délnyugat felől egy nagyobb csapadékrendszer is érkezhet. Estétől a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. Holnap csak kevés helyen élénkül meg a szél, de zivatarok környezetében átmenetileg megerősödhet, sőt viharossá is fokozódhat a légmozgás.
   
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 21 fok között várható.
     
A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken továbbra is tág határok, 22 és 37 fok között alakul. Északnyugatról délkelet felé haladva várhatók a magasabb értékek.
 

MTI
Címkék:
  • Lapáttal a demokráciában
    Az biztosra vehető, hogy Berlinben, Párizsban, Washintonban, New Yorkban politikusok szólaltak volna meg, s felpörgött volna a hisztériakeltés a világsajtóban. Most Brüsszelben kirobbant a csend.
  • Magyar győzelem a hazai futballban
    Íme, itt van a lehetőség a lengyel-svéd edző előtt. Jusson be a Konferencia-liga csoportkörébe, és vigye csapatát az egyenes kieséses szakaszban tovább. Már a jövő tavasszal telt ház lesz a Sóstói Stadionban, még Diósgyőrből is érkeznek nézők. Ezért kapja hatalmas fizetését a lengyel-svéd edző.
MTI Hírfelhasználó