Napokig tartó találgatások után Emmanuel Macron meglepte Franciaországot azzal, hogy a 34 éves Gabriel Attalt választotta az ország új miniszterelnökének, aki még csak nemrég vette át a francia oktatási minisztérium irányítását, írja a Politico brüsszeli hírportál.
A 2022. május 11-én készült képen Gabriel Attal akkori francia oktatási miniszter a párizsi államfői rezidenciáról, az Elysée-palotából távozik a heti kabinetülés után – magyarnemzet/MTI/AP/Francois Mori
Attal, aki 23 évesen kezdte az intézményi politikát az egészségügyi minisztérium munkatársaként, Franciaország valaha volt legfiatalabb miniszterelnöke lesz – megelőzve a szocialista Laurent Fabiust, aki 1984-ben, 37 évesen Francois Mitterrand vezetésével került a kormány élére.
Gabriel Attal oktatási minisztert nevezte ki az új francia miniszterelnöknek Emmanuel Macron államfő – jelentették elnöki forrásokra hivatkozva kedden a francia hírtelevíziók.
Gabriel Attal nem sokkal azután, hogy 2018-ban csatlakozott a kormányhoz, nyilvánosan is kiállt, és elmondta, hogy homoszexuális és nyilvánosságra hozta azt is, hogy együtt van a Renew Europe jelenlegi vezetőjével, Stéphane Séjournéval.
Séjourné – marianne
Azóta információk alapján már szakíthatott a két politikai vezető, ám ezt nyilvánosan soha nem erősítették meg. Séjourné, aki köztudottan védi magánéletét, nem kívánta kommentálni kapcsolatuk állapotát, ahogy Attal sem mondott semmit.
-
„A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
-
Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
-
Maya Ajmera, a Society for Science elnök-vezérigazgatója a díjátadó ceremónián büszkén vallotta, hogy az ISEF után Los Angelest elhagyva biztos benne, hogy a világ jó kezekben van. A tudomány átformálja a világot, a jelen lévő fiatal tudósok, kutatók pedig ennek a folyamatnak az elengedhetetlen mozgatórugói.
-
A pünkösdszombati esős reggel ellenére az idei búcsús nagymisére is több százezren érkeztek az őket már derűs idővel fogadó Kis- és a Nagy-Somlyó hegy közötti nyeregbe, a Hármashalom-oltár elé a világ minden tájáról.
-
A miniszterelnök-helyettes aláhúzta, hogy a csíksomlyói búcsúba Erdélyből, Felvidékről, Kárpátaljáról, Délvidékről, az anyaországból, az Egyesült Államokból, mindenhonnan érkeztek magyarok. "Ez megerősít minket magyarságunkban, összetartozásunkban és kereszténységünkben" - összegzett Semjén Zsolt a közös együttlét erejét hangsúlyozva.