Amíg január végén 4 303 115 volt azon ukrajnaiak száma, akik ideiglenes védelmet biztosító menedékes státusszal rendelkeztek az Európai Unióban, addig februárban 4 234 595-en rendelkeztek ilyen jogállással - derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn közreadott jelentéséből.
Az uniós hivatal közlése szerint a 2022. február 24-én kezdődött háború miatt Ukrajnából elmenekültek továbbra is enyhén növekvő számban regisztráltak ideiglenes védelemre, amelynek révén kaphatnak egyebek mellett egészségügyi ellátást, munkát vállalhatnak, a gyerekeik pedig állami iskolába járhatnak.
A jelentés szerint az Ukrajnából érkező menekültek számára a legtöbb átmeneti védelmet biztosító jogállást Németország (1 286 580) nyújtotta, majd Lengyelország (957 200) és Csehország (385 075).
A januári adatokhoz képest februárban a kedvezményezettek száma legnagyobb mértékben Németországban (+16 430; +1,3 százalék), Lengyelországban (+5640; +0,6 százalék) és Csehországban (+3885; +1,0 százalék) növekedett. A különleges jogállásában részesülők száma öt uniós országban csökkent: Ausztriában (-1420; -1,7 százalék), Észtországban (-550; -1,5 százalék), Franciaországban (-685; -1,1 százalék), Hollandiában (-120; -0,1 százalék) és Máltán (-20; -1 százalék).
Az egyes uniós országok lakosságával összehasonlítva február végén Csehországban (35,6), Litvániában (26,5) és Lengyelországban (26) volt a legmagasabb az átmeneti védelemben részesülők ezer főre jutó száma, míg uniós szinten ugyanez a szám ezer főre 9,4 volt. A kedvezményezettek 46 százalékát nők, 32,9 százalékát a 18 évesnél fiatalabb kiskorúak, 21,2 százalékát pedig felnőtt férfiak teszik ki.
A jelentésből kiderült továbbá, hogy Magyarország az ideiglenes védelmi státusz bevezetése óta 34 845, az elmúlt hónapban 595 ilyen jogállást biztosított ukrajnai menekültek számára.
-
„A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
-
Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
-
EURÓPA BÉKÉS JÖVŐJÉÉRT címmel tömör programot tett közzé a Kereszténydemokrata Néppárt. A kormánypárt rámutat a nagy kockázatra: A szélsőbaloldali erők egyre nagyobb teret hódítanak a nemzetállami szabadsággal szemben.
-
Az apostolok, miután a Szentlélek eltöltötte őket, mindenkinek a saját nyelvén hirdették az evangéliumot. Isten a nyelvek csodájával mutatta meg azt az egységet, amely a közös hit megvallásával összekapcsolja a különböző nyelven beszélő embereket. Így született meg az első pünkösdkor az egyház.
-
A mi dolgunk az az, hogy az erőszak mennyiségét a mindennapi életben és a háborús kockázatot a politikai életben korlátozni próbáljuk - jelentette ki a kormányfő.