Kijev már a 16 éveseket is besorozná
2024. október 14. 15:46
Az új ukrán intézkedés szerint minden 16 és 25 év közötti fiatal, aki útlevélért folyamodik, automatikusan bekerül az „Oberig” nyilvántartásba, azaz egy elektronikus nyilvántartásba, ahol a katonai szolgálatra kötelezett személyek adatai vannak – számolt be a Mandiner.

A lényeg az, hogy a 16 és 25 év közöttiek „könnyebben” jelentkezhessenek szolgálatra, anélkül, hogy fel kellene keresniük a toborzóirodákat, sőt, még egészségügyi vizsgálatokon sem kell átmenniük. A toborzóirodák az Unian beszámolója szerint ezen felül az állami migrációs szolgálat, az igazságügyi minisztérium, valamint a határőrség adatait is meg fogják kapni, hogy elkerüljék az olyan eseteket, amikor elhunytaknak vagy rabosított személyeknek küldtek behívót.

MH
Címkék:
  • Fekete hattyú
    Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
  • Bandung árnyékában
    Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
  • Kilencéves áldozata is van a terrorgázolásnak
    A hatóság továbbra is öt áldozatról beszél, noha azt elismerik, hogy negyven sebesült súlyos állapotban van. Új információ, hogy a terroristát majdnem fejbe lőtte egy rendőr.
  • Sikeres magyar EU-elnökségen vagyunk túl
    A kormányfő a december végén záruló soros magyar EU-elnökséggel kapcsolatban megjegyezte: a pikírt oldalvágásokat talán megspórolhatják, de "ilyen elszigeteltséget még életemben nem láttam", "itt volt a fél világ", Magyarország történetének legnagyobb diplomáciai eseményét rendeztük meg.
  • 50 éves Merkel-kedvenc a tömeggyilkos
    Hamis adatokat mondanak a német hatóságok a halottak számáról: a térfigyelő kamera felvétele alapján sokan meghaltak Magdeburgban.
MTI Hírfelhasználó