Döntetlennel indult az amerikai elnökválasztás
2024. november 5. 12:38
Döntetlen született a Egyesült Államokban, a New Hampshire-i Dixville Notchban, ahol elsőként hirdettek eredményt a kedden kezdődő amerikai elnökválasztáson. A holtversenyben egyaránt három szavazatot kapott a demokrata párti elnökjelölt, Kamala Harris és a republikánusok elnökjelöltje, Donald Trump – jelentették be helyi idő szerint nem sokkal éjfél után egy kézzel írott táblán.
A szavazóhelyiségek éjfélkor nyíltak meg a kanadai határ mentén fekvő faluban. A választási részvétel százszázalékos volt. Mivel a településen csak hat regisztrált szavazó él, a számlálás gyorsan zajlott. Az amerikai televízió élőben közvetítette a szavazást és a számlálást.
Az apró Dixville Notch 1960 óta minden elnökválasztáskor az első település, ahol voksolnak.
MTI
Címkék:
-
Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
-
Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
-
Az orosz kémelhárító szervezet, az FSZB őrizetbe vett egy üzbég állampolgárt, mert terrortámadást követett el, amelyben orosz tábornok életét vesztette – írja a TASZSZ.
-
Mélyponton van az Európai Parlament. Lehet, hogy furcsállják, de a „beégett” képviselők visszahívásával, s egy új választás kiírásával lehetne helyére tenni a dolgokat. Más megoldást nem látok erre a pokoli helyzetre, amikor velejéig romlott, önző politikusok viszik a háború és a csőd felé Európát – fogalmaz Homa János.
-
Az Országgyűlés keddi ülésén szigorította a Btk. elévülési szabályait, úgy, hogy az elkövető életkorától függetlenül a zéró tolerancia elvét érvényesíti az életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető súlyos bűncselekmények, például az emberölés minősített eseteiben.