Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerint Magyar Péter tovább hazudik, jól láthatóan nem ismeri a gazdasági folyamatokat - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel.
A közlemény szerint a háborús inflációt a kormány – ahogy ígérte – tavaly egy számjegyűre letörte. Jelenleg 3 százalékon áll.
"Ezzel az inflációt földbe döngöltük és ott is fog maradni. Jó lenne, ha Magyar Péter tisztában lenne a megfelelő adatokkal".
"A fogyasztást helyreállítottuk, az év első kilenc hónapjában a kiskereskedelmi forgalom összesen 2,7 százalékkal bővült. Ez a 10. legnagyobb növekedés az Európai Unióban" - tették hozzá.
Az év hátralevő részében pedig további gyorsulás várható, ezzel a fogyasztás egyértelműen felfelé húzza a teljes gazdasági teljesítményt. Ez már idén is érezhető a gazdaságban, de jövőre még erőteljesebben fejti ki hatásait.
A szeptemberi súlyos árvíz egyszeri és átmeneti mérséklődést okozott a kiskereskedelmi forgalomban, októberben pedig visszaállt a korábbi hónapok kedvező szintjére.
"Jó lenne, ha Magyar Péter nem ferdítené el az adatokat" - áll a közleményben.
"Magyar Péter elszegényedésről hadovál, miközben elfelejti, hogy az egy felnőttre jutó átlagvagyon a 2008-as pénzügyi válság óta 200 százalék feletti bővülésének köszönhetően Magyarországon növekedett a 8. legnagyobb mértékben lakosság vagyona, a UBS Global Wealth Report 2024 szerint".
Azt se felejtse el, hogy jelen pillanatban is közel 10 százalékkal nőnek a reálbérek, sőt a jövőben is fennmarad a jövedelmek vásárlóerejének 4-5 százalékos dinamikus emelkedése.
"De van még egy jó hír, a minimálbér még ennél is nagyobb mértkében emelkedhet a következő években. Jó lenne, ha Magyar Péter olvasná a KSH jelentéseit" - írták.
"Nekünk, a magyar kormánynak van egy programja arra, ez a 21 pontos Új Gazdaságpolitikai Akcióterv, hogy miképpen dinamizáljuk újra a magyar gazdaság növekedését. Neki nincs! Ennyi a különbség!" - zárja közleményét az NGM.
-
Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
-
Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
-
Az orosz kémelhárító szervezet, az FSZB őrizetbe vett egy üzbég állampolgárt, mert terrortámadást követett el, amelyben orosz tábornok életét vesztette – írja a TASZSZ.
-
Mélyponton van az Európai Parlament. Lehet, hogy furcsállják, de a „beégett” képviselők visszahívásával, s egy új választás kiírásával lehetne helyére tenni a dolgokat. Más megoldást nem látok erre a pokoli helyzetre, amikor velejéig romlott, önző politikusok viszik a háború és a csőd felé Európát – fogalmaz Homa János.
-
Az Országgyűlés keddi ülésén szigorította a Btk. elévülési szabályait, úgy, hogy az elkövető életkorától függetlenül a zéró tolerancia elvét érvényesíti az életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető súlyos bűncselekmények, például az emberölés minősített eseteiben.