Netanjahu már Trumppal egyeztet
2024. november 10. 19:08

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök Donald Trumppal, az amerikai elnökválasztás győztesével beszélt telefonon az iráni fenyegetésről – jelentette a jeruzsálemi miniszterelnöki hivatal vasárnap.

A hivatal közleménye szerint Netanjahu az elsők között hívta fel a republikánus párt győztes jelöltjét. Az izraeli miniszterelnök "meleg és szívélyes jellegű beszélgetésükön gratulált Trumpnak a választási győzelméhez, és megállapodtak abban, hogy együtt fognak dolgozni Izrael biztonságáért, és megvitatták az Izrael elleni iráni fenyegetés ügyét is" - hangsúlyozta a miniszterelnöki hivatal.

Benjámin Netanjahu a heti kormányülésen vasárnap az mondta, hogy az elmúlt napokban háromszor beszélt Donald Trumppal, a jövendő és volt amerikai elnökkel.

„Egyformán látjuk az iráni fenyegetést annak minden összetettségével és veszélyével. Az Izrael előtt álló nagy lehetőségeket is látjuk a béke és annak kiterjesztése ügyében, és más területeken" – jelentette ki az izraeli kormányfő.

Ron Dermer, a stratégiai ügyek minisztere ezen a héten az Egyesült Államokba látogat, ahol várhatóan találkozik Donald Trumppal és vezető tanácsadóival. Ez lesz az első találkozó izraeli vezetők és a januárba hivatalba lépő új amerikai kormány emberei között.

Dermer várhatóan megvitatja Trumppal és tanácsadóival a gázai és libanoni háború kérdését, az Izrael és Irán közötti feszültség ügyét, és az Ábrahám-egyezmények kiterjesztésének lehetőségét, valamint az Izrael és az arab világ más országai közötti normalizáció folyamatait.

Vasárnap a katonai rádióban arról számoltak be, hogy Ron Dermer a közelmúltban Moszkvában járt, ahol elsősorban a háború utáni rendezés kérdéseiről, főként az északi, libanoni front ügyeiről, az esetleges tűzszünet követelményeiről folytatott eszmecserét.

MTi
Címkék:
  • Fekete hattyú
    Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
  • Bandung árnyékában
    Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
  • Üzbég terrorista robbantott
    Az orosz kémelhárító szervezet, az FSZB őrizetbe vett egy üzbég állampolgárt, mert terrortámadást követett el, amelyben orosz tábornok életét vesztette – írja a TASZSZ.
  • Pokoli mélységben az Európai Parlament
    Mélyponton van az Európai Parlament. Lehet, hogy furcsállják, de a „beégett” képviselők visszahívásával, s egy új választás kiírásával lehetne helyére tenni a dolgokat. Más megoldást nem látok erre a pokoli helyzetre, amikor velejéig romlott, önző politikusok viszik a háború és a csőd felé Európát – fogalmaz Homa János.
  • A gyilkos nem ússza meg...
    Az Országgyűlés keddi ülésén szigorította a Btk. elévülési szabályait, úgy, hogy az elkövető életkorától függetlenül a zéró tolerancia elvét érvényesíti az életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető súlyos bűncselekmények, például az emberölés minősített eseteiben.
MTI Hírfelhasználó