Emmanuelle Macron francia elnök a kisföldalattin utazott, mikor múlt héten Budapesten részt vett a diplomáciai csúcstalálkozókon – derült ki Orbán Viktor Facebookra feltöltött videójából. „Macron lement a földalattiba” – kezdte Orbán Viktor miniszterelnök, aki Gönczi Gáborral, a TV2 műsorvezetőjével beszélgetett a stúdióban, mielőtt interjút adott volna a csatornának. A tévés arról érdeklődött, hogy előfordul-e a hivatalos tárgyalások közben, hogy megkérdezi Orbán Viktort egy másik kormányfő arról, hogy hova érdemes elmenni, mit érdemes megnézni Budapesten.
A kormányfő erre válaszolva árulta el, hogy a francia elnök utazott a kisföldalattin. „Éjszaka, mikor vége volt a vacsorának, az 11 óra után volt, akkor elment a földalattihoz, mert azt mondták neki, hogy ez Európa első földalattija, és megnézte. Azzal ment haza a szállodájához” – mondta a miniszterelnök Facebook oldalára vasárnap feltöltött, 24 óráig elérhető kisvideójában. Nem az ez első kis történet arról, ami azt bizonyítja, hogy Macron jól érezte magát a magyar fővárosban. A csúcstalálkozónak otthont adó Puskás Arénához érkezve például szívélyesen beszélgetett Orbán Viktorral.
Mint ismert, a múlt héten Budapest adott otthont két nagyon fontos diplomáciai eseménynek. November 7-én tartották az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozóját, amelyen közel ötven európai ország delegációja vett részt. Másnap informális uniós csúcstalálkozót tartottak, amelyen a 27 tagország vezetői vettek részt.
Ha összeszámoljuk az Interneten hozzáférhető ilyen és hasonló nyilatkozatokat, legalább 50 ezer név szerint azonosítható tudós szerint a hivatalos klíma elmélet tudományosan megalapozatlan. Ha pedig ez jelenti a 3% törpe kisebbséget, akkor a 97% konszenzusos többség létszáma legalább másfél millió. Vajon kik lehetnek? Vajon miért vonultak illegalitásba?
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Elfogadta az Országgyűlés azt a törvényjavaslatot, miszerint a 400 négyzetméternél nagyobb üzletekben kötelező jelleggel kell biztosítani legalább egy olyan pénztárgépet is, amelyet pénztáros működtet - mondta a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakcióvezetője csütörtökön Budapesten.
Magyarország kormánya a Hungary Helps Programon keresztül 25 ezer dollár humanitárius gyorssegélyt nyújt a megtámadott nigériai Benuel állambeli keresztények megsegítésére - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára csütörtökön, a Hungary Helps kenyai missziójának harmadik napján a közösségi oldalára felöltött videójában.
"Az orosz-ukrán háború és az elhibázott szankciók már így is fellökték az egekbe az európai energiaárakat. Ráadásul itt van a nyakunkon a közel-keleti háborús helyzet. Az európai országok iparának jövője ezért veszélyben van" - mondta a kormányfő.