A Debreceni Törvényszék ítéletet hozott abban a büntetőügyben, amelyben az elkövetők - közöttük román állampolgárok - álrendőröknek adták ki magukat és így követtek el rablásokat, illetve azokkal összefüggésben más bűncselekményeket két magyarországi településen - közölte a bíróság sajtóosztálya hétfőn az MTI-vel.
A közlemény szerint a harmad- és negyedrendű vádlottat fegyházbüntetésre ítélték, esetükben az ítélet nem jogerős. Az ötödrendű vádlottat, mint bűnsegédet, jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Az első- és a másodrendű vádlott Romániában kényszerintézkedés hatálya alatt áll, kiadatásukhoz nem járult hozzá a román hatóság, ezért velük szemben az eljárást a törvényszék felfüggesztette - írták.
A bíróság tájékoztatása szerint az első-, a másod- és a harmadrendű vádlottak - mindannyian román állampolgárok - 2020 januárjában kiraboltak egy debreceni férfit, aki korábban legálisan foglalkozott pénzváltással, majd később otthonában továbbra is folytatta ezt a tevékenységet.
A vádlottak a férfira otthonában vártak, és amikor a feleségével hazaért "Rendőrség, tedd hátra a kezed!" felszólítás után a kezüket és lábukat megkötözték és a földre fektették a házaspárt. A vádlottak a házat átkutatták, és találtak egy táskát, amelyben 32 millió forint és valuta volt - közölte a Debreceni Törvényszék.
Egy másik alkalommal, 2020 márciusában az első-, a másod- és a negyedrendű vádlott egy kabai férfi házánál jelent meg, hogy készpénzt és kábítószert szerezzen. A vádlottak azt kiabálták az ajtó előtt, hogy "Police, nyissák ki az ajtót!", majd miközben a házban értékek után kutattak, a náluk lévő gázriasztó-fegyvert legalább háromszor elsütötték. A vádlottak a házban 105 ezer forintot találtak, amit magukhoz vettek, majd a házban tartózkodókat megkötözve hátra hagyták és távoztak - olvasható a törvényszék közleményében.
Ha összeszámoljuk az Interneten hozzáférhető ilyen és hasonló nyilatkozatokat, legalább 50 ezer név szerint azonosítható tudós szerint a hivatalos klíma elmélet tudományosan megalapozatlan. Ha pedig ez jelenti a 3% törpe kisebbséget, akkor a 97% konszenzusos többség létszáma legalább másfél millió. Vajon kik lehetnek? Vajon miért vonultak illegalitásba?
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Elfogadta az Országgyűlés azt a törvényjavaslatot, miszerint a 400 négyzetméternél nagyobb üzletekben kötelező jelleggel kell biztosítani legalább egy olyan pénztárgépet is, amelyet pénztáros működtet - mondta a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakcióvezetője csütörtökön Budapesten.
Magyarország kormánya a Hungary Helps Programon keresztül 25 ezer dollár humanitárius gyorssegélyt nyújt a megtámadott nigériai Benuel állambeli keresztények megsegítésére - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára csütörtökön, a Hungary Helps kenyai missziójának harmadik napján a közösségi oldalára felöltött videójában.
"Az orosz-ukrán háború és az elhibázott szankciók már így is fellökték az egekbe az európai energiaárakat. Ráadásul itt van a nyakunkon a közel-keleti háborús helyzet. Az európai országok iparának jövője ezért veszélyben van" - mondta a kormányfő.