Dúró Dórát indítja a Mi Hazánk a tolnai időközi választáson
2024. november 12. 19:55
Dúró Dórát, a párt elnökhelyettesét, az Országgyűlés alelnökét indítja a Tolna vármegyei időközi országgyűlési képviselőválasztáson a Mi Hazánk Mozgalom - jelentette be kedden közzétett videóközleményében Toroczkai László pártelnök.
A politikus arról beszélt: jelöltjük ezer szállal kötődik a vidékhez, hiszen gyermekkora jelentős részét itt töltötte, ide járt iskolába, édesapja évtizedek óta a térségben dolgozik megbecsült állatorvosként.
A legesélyesebb ellenzéki képviselőjelöltet fogjuk indítani a választáson, hiszen a többiek, úgy néz ki, megfutamodnak - jelentette ki Toroczkai László.
A Mi Hazánk elnöke arról beszélt: a legfontosabb érv jelöltjük mellett az, hogy miközben a hazai közélet mély erkölcsi válságban van, Dúró Dóra "példamutató feleség", négygyermekes családanya, aki egész életével azt bizonyítja, hogy lehet tisztességesen, becsületesen politizálni "a köz, a nemzet, a haza szolgálatában".
Ha összeszámoljuk az Interneten hozzáférhető ilyen és hasonló nyilatkozatokat, legalább 50 ezer név szerint azonosítható tudós szerint a hivatalos klíma elmélet tudományosan megalapozatlan. Ha pedig ez jelenti a 3% törpe kisebbséget, akkor a 97% konszenzusos többség létszáma legalább másfél millió. Vajon kik lehetnek? Vajon miért vonultak illegalitásba?
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Elfogadta az Országgyűlés azt a törvényjavaslatot, miszerint a 400 négyzetméternél nagyobb üzletekben kötelező jelleggel kell biztosítani legalább egy olyan pénztárgépet is, amelyet pénztáros működtet - mondta a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakcióvezetője csütörtökön Budapesten.
Magyarország kormánya a Hungary Helps Programon keresztül 25 ezer dollár humanitárius gyorssegélyt nyújt a megtámadott nigériai Benuel állambeli keresztények megsegítésére - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára csütörtökön, a Hungary Helps kenyai missziójának harmadik napján a közösségi oldalára felöltött videójában.
"Az orosz-ukrán háború és az elhibázott szankciók már így is fellökték az egekbe az európai energiaárakat. Ráadásul itt van a nyakunkon a közel-keleti háborús helyzet. Az európai országok iparának jövője ezért veszélyben van" - mondta a kormányfő.