Szadai Károly: A gyermekek védelmét kell a médiafogyasztásról szóló párbeszéd középpontjába állítani
2024. november 13. 12:40
A cél a digitális eszközök előnyeinek maximalizálása, valamint a használatukból adódó hátrány minimalizálása a mindennapokban – fogalmazott Szadai Károly, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának tagja szerdán Veszprémben, a Pannon Egyetem és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatudományi Intézetének közös gyermekvédelmi konferenciáján.
Szadai Károly A gyermekek médiahasználata a segítő szakmák szemszögéből elnevezésű értekezést megnyitó beszédében arról beszélt, hogy a konferenciasorozat korábbi, első két rendezvényén drámai beszámolók hangzottak el a médiafogyasztás hatásait közvetlenül érzékelő szakemberektől. Kiderült egyebek mellett, hogy az óvodás korba lépő gyermekek ötven százaléka saját médiaeszközzel és korlátlan internethasználattal rendelkezik.
Azt mondta, a mostani konferencia célja olyan gyakorlatokat felkutatni, amelyek segíthetnek megoldani a médiahasználatból adódó problémákat. A megoldás szavai szerint az eszközhasználat bevonása a hétköznapokba úgy, hogy a károkat minimalizáljuk, a használatból adódó előnyöket pedig maximalizáljuk.
Abonyi János, a Pannon Egyetem rektora úgy fogalmazott, hogy bár aggodalommal tekintünk a jövőbe, mérlegelve a digitális eszközök használatából adódó hátrányokat, ugyanakkor létezik olyan élethelyzet, amikor a digitális közösség némileg helyettesítheti a valós közösségeket, kapcsolatokat. Példaként említette, ha valaki egy komoly betegség miatt képtelen valós közösségekhez kapcsolódni.
A rektor arról is beszélt, hogy az emberek értékeit, életét a szokásaik határozzák meg, amelyek jelentős része gyermekkorban alakul ki. Éppen ezért adhat okot aggodalomra az, hogy milyen hatások érik a gyermekeket a médiában. Felmérések szerint ugyanis a gyermekek napi nyolc órán át használják a médiát, ebből négy órát aktív internethasználattal töltenek.
Kubinger-Pillmann Judit, a Pannon Egyetem docense előadásában arról beszélt, hogy az óvodás korú gyermekek kreativitásának fejlesztésében és eszközhasználatának alakításában kiemelkedő szerep jut a szülőknek és az óvodapedagógusoknak.
Azt mondta, a gyermekek úgy játszanak, ahogy a szülőktől látják, ezért az óvodapedagógiában egyre inkább bevonják a digitális világot a játékmiliőbe.
A változás rohamos, egyre fiatalabb korosztály életébe gyűrűzik be a digitalizáció – tette hozzá.
Fontosnak ítélte, hogy a szülők és az óvodapedagógusok beszéljenek egymással. Hangsúlyozta azt is: ismerni kell a gyermekek tapasztalatait a témával kapcsolatban. Véleménye szerint a digitális eszközök nem helyettesíthetik például az élő, szóbeli mesét és fontos, hogy a digitális és az analóg tevékenységek egymást kiegészítve jelenjenek meg a gyermekek mindennapjaiban úgy, hogy az előbbiek minimális képernyőidő mellett különböző készségeket, képességeket fejlesszenek.
Az idén harmadik alkalommal megrendezett, pedagógusok, oktatáskutatók és pszichológusok aktuális kutatásait mutatják be a médiafogyasztásról vagy a médiaoktatásról. Az előadók kiemelt figyelmet szentelnek az online térben rejlő kihívásoknak, a digitális identitás, magatartásformálás és médiahasználat fejlesztő mechanizmusainak.
Szadai Károly, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának (NMHH) tagja beszédet mond az NMHH Médiatudományi Intézetének veszprémi gyermekvédelmi konferenciáján 2024. november 13-án. MTI/Vasvári Tamás
Ha összeszámoljuk az Interneten hozzáférhető ilyen és hasonló nyilatkozatokat, legalább 50 ezer név szerint azonosítható tudós szerint a hivatalos klíma elmélet tudományosan megalapozatlan. Ha pedig ez jelenti a 3% törpe kisebbséget, akkor a 97% konszenzusos többség létszáma legalább másfél millió. Vajon kik lehetnek? Vajon miért vonultak illegalitásba?
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Elfogadta az Országgyűlés azt a törvényjavaslatot, miszerint a 400 négyzetméternél nagyobb üzletekben kötelező jelleggel kell biztosítani legalább egy olyan pénztárgépet is, amelyet pénztáros működtet - mondta a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakcióvezetője csütörtökön Budapesten.
Magyarország kormánya a Hungary Helps Programon keresztül 25 ezer dollár humanitárius gyorssegélyt nyújt a megtámadott nigériai Benuel állambeli keresztények megsegítésére - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára csütörtökön, a Hungary Helps kenyai missziójának harmadik napján a közösségi oldalára felöltött videójában.
"Az orosz-ukrán háború és az elhibázott szankciók már így is fellökték az egekbe az európai energiaárakat. Ráadásul itt van a nyakunkon a közel-keleti háborús helyzet. Az európai országok iparának jövője ezért veszélyben van" - mondta a kormányfő.