Ausztria és Németország után, harmadik schengeni országként Hollandia is visszaállítja a rendszeres ellenőrzést külső határain – jelentette be Marjolein Faber menekültügyi miniszter kedden. Az intézkedéssel az illegális migráció és az embercsempészet visszaszorítása a kormány célja.
eu
A holland kormány december 9-től visszaállítja az állandó határellenőrzéseket. A rendőrség irányítása alá tartozó határrendészet az átkelők megnyitása mellett mozgó egységek felállítását is tervezi az illegális migráció és az embercsempészet visszaszorítása érdekében – közölte a hágai Menekültügyi Minisztérium.
Marjolein Faber menekültügyi miniszter tájékoztatása szerint a határátkelők ellenőrzését egyelőre hat hónapra, 2025 májusáig állítják vissza, de szükség szerint meghosszabbíthatják azt.
A miniszter kitért arra is, hogy a kormánynak nem célja a civil határforgalom, illetve az áruszállítás akadályozása, az illegális határátkelések növekvő száma miatt azonban elkerülhetetlennek nevezte a szigorítást.
A határellenőrzés szigorítása része a holland kormány menekültügyi törvények szigorítását célzó terveinek. Ebben mind a négy kormánypárt, köztük a Geert Wilders vezette holland Szabadságpárt, egyetértett.
Ha összeszámoljuk az Interneten hozzáférhető ilyen és hasonló nyilatkozatokat, legalább 50 ezer név szerint azonosítható tudós szerint a hivatalos klíma elmélet tudományosan megalapozatlan. Ha pedig ez jelenti a 3% törpe kisebbséget, akkor a 97% konszenzusos többség létszáma legalább másfél millió. Vajon kik lehetnek? Vajon miért vonultak illegalitásba?
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Elfogadta az Országgyűlés azt a törvényjavaslatot, miszerint a 400 négyzetméternél nagyobb üzletekben kötelező jelleggel kell biztosítani legalább egy olyan pénztárgépet is, amelyet pénztáros működtet - mondta a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakcióvezetője csütörtökön Budapesten.
Magyarország kormánya a Hungary Helps Programon keresztül 25 ezer dollár humanitárius gyorssegélyt nyújt a megtámadott nigériai Benuel állambeli keresztények megsegítésére - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára csütörtökön, a Hungary Helps kenyai missziójának harmadik napján a közösségi oldalára felöltött videójában.
"Az orosz-ukrán háború és az elhibázott szankciók már így is fellökték az egekbe az európai energiaárakat. Ráadásul itt van a nyakunkon a közel-keleti háborús helyzet. Az európai országok iparának jövője ezért veszélyben van" - mondta a kormányfő.