Árokba csapódott és a tetejére átfordult gépjárműből mentett ki egy idős házaspárt Fazekas Flórián főhadnagy, a Honvéd Vezérkar Kiképzési Csoportfőnökség tisztje a közelmúltban.
A főhadnagy (Dobó Istvánnak az egri várvédéskor főhadnagy volt a rangja) – Kép: honvedelem.hu
A beosztásában gyakorlattervezéssel és képességellenőrzéssel foglalkozó katona azonnal félreállt autójával, amikor meglátta, hogy az M7-es autópályán Székesfehérvár és Velence között egy gépjármű az árokban a feje tetején áll. A korábban odaérkező civil autósok telefonon segítséget hívtak és a mentést is megpróbálták, de sikertelenül. Fazekas főhadnagy az egyik hátsó ajtón keresztül bekúszott az utastérbe, ahol a sérült hölgyet kikérdezte állapotáról, majd a harctéri életmentő katonai ismeretekkel is rendelkező tiszt gyors és szakszerű vizsgálat után biztonságosan kijuttatta a járműből. Ezt követően visszakúszott az autóba és nagy erőfeszítéssel kiszabadította a kocsi másik utasát, egy idős, eszméleténél lévő férfit, akinek az egyik lába a kormány mögé szorult és fájlalta a bal vállát is.
Fazekas főhadnagy később pontos információkkal látta el a helyszínre érkező mentőket, majd az újabb mentőegység, a rendőrség, a katasztrófavédelem, és a mentőhelikopter érkezéséig szakszerűen biztosította a helyszínt. A mentésben résztvevő szervezetek képviselői megköszönték a főhadnagynak a bátor helytállást és a gyors elsősegélynyújtást.
Cselekedetéért Fazekas Flórián főhadnagynak dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke „Különleges helytállásért emlékérmet” adományozott, amelyet a főhadnagy december 5-én vehetett át.
-
Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
-
Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
-
A csúcs záró sajtótájékoztatóján az Európai Tanács elnökével és az Európai Bizottság elnökével együtt Orbán Viktor is tájékoztatást ad a magyar EU-elnökség félévének eredményeiről.
-
Az orosz kémelhárító szervezet, az FSZB őrizetbe vett egy üzbég állampolgárt, mert terrortámadást követett el, amelyben orosz tábornok életét vesztette – írja a TASZSZ.
-
Mélyponton van az Európai Parlament. Lehet, hogy furcsállják, de a „beégett” képviselők visszahívásával, s egy új választás kiírásával lehetne helyére tenni a dolgokat. Más megoldást nem látok erre a pokoli helyzetre, amikor velejéig romlott, önző politikusok viszik a háború és a csőd felé Európát – fogalmaz Homa János.