Harmincnégy magyar a Duna Arénában
2024. december 9. 11:41

Kedden a Duna Arénában megkezdődik a 17. rövidpályás úszó-világbajnokság, amelyen 34-en képviselik a magyar színeket. Magyarország a rendezéssel „teljesíti” az úszó Grand Slamet, ugyanis a nagy világversenyek közül már csak a rövidpályás-vb hiányzott a sorból. Az eseményen rekordot jelentő több mint 194 ország jelezte részvételét, a korábbi csúcs 176 volt a 2022-es melbourne-i vb-ről. A regnáló magyar olimpiai bajnokok közül csak Kós Hubert ugrik be a 25 méteres medencébe: a Párizsban 200 méter háton aranyérmes versenyző fő száma – amelyben ott van az esélyesek között – mellett 100 és 50 méter háton, valamint 100 méter pillangón indul. A szervezők a vasárnapig tartó vb-n minden nap telt házzal számolnak. Ott lesz a mezőnyben az eddigi utolsó magyar rövidpályás vb-érmes, Szabó Szebasztián, valamint Németh Nándor, aki 100 méter gyorson 2018 óta minden világversenyen döntőbe jutott. Idén a dohai nagymedencés világbajnokságon a szám történetének első magyar dobogósa lett harmadik helyével, a nyári ötkarikás játékokon pedig egyetlen századdal maradt csak le a bronzéremről.

Karrierje utolsó állomásához érkezik az olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok Kapás Boglárka, aki a Duna Arénában búcsúzik a közönségtől és a versenyzéstől is. A magyarok mellett számos külföldi világsztár is jelezte részvételét, ott lesz a viadalon a kanadaiak kiválósága, Summer McIntosh, aki korábban a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka világcsúcsát adta át a múltnak 400 méter vegyesen, vagy az amerikai Kate Douglass, aki az olimpiát követő rövidpályás világkupa-sorozatban 1.44 másodpercet faragott a 200 méter mell világrekordjából.

A közmédia sportos csatornái kiemelten foglalkoznak a hazai rendezésű világbajnoksággal. A délelőtti előfutamokat élőben 8.45-től az M4 Sporton és az m4 sport.hu-n, a délutáni döntőket 17.15-től a Duna Worldön, hétvégén az M4 Sport+-on követhetik figyelmemmel a nézők.

MTI
Címkék:
  • Fekete hattyú
    Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
  • Bandung árnyékában
    Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
  • Bulgária kulcsország hazánk számára
    A magyar kormányfő emlékeztetett arra, hogy tavaly 5,6 milliárd köbméter, idén 7 milliárd köbméter földgáz Bulgárián keresztül érkezett hazánkba, miközben a teljes fogyasztás 9 milliárd köbméter.
  • Lengyelország: jogállamisági válsághelyzet
    Ha valaki háború elől menekül vagy politikai okokból fenyegeti üldöztetés – mint korábban például Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnököt –, akkor az esetleges politikai vitákat is vállalva kell biztosítani a menekültstátuszt – rögzítete Gulyás Gergely.
  • 2025 az építkezés éve lesz
    Az előttünk álló 2025-ös év valóban nem lesz könnyű, de ha jól dolgozunk, és a nemzetközi politikában is beérik néhány már folyamatban lévő kedvező változás, akkor a jövő év az építkezés éve lesz a szó szoros és annak átvitt értelmében is - rögzíti Latorcai János.
MTI Hírfelhasználó