A sport összehozza az embereket
Rétvári Bence államtitkár megköszönte az FTC-nek a kezdeményezést, méltatva a sportegyesületet, amely szerinte azért is képes rengeteg fiatalt magához vonzani, mert generációkon keresztül annyi közösségi élményt adott az embereknek, amelyre csak nagyon kevesen voltak képesek Magyarországon.
2023. május 26. 21:12

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára beszédet mond a Fradi SuLiga országos ifjúsági labdarúgótorna záróeseményén a budapesti Groupama Arénában 2023. május 26 -án. A Fradi SuLiga projektet 2019-ben Budapesten indították el, majd 2022 óta négy vármegyére terjesztették ki. A programban 36 iskola vett részt, és a fiatalok nemcsak fociztak, hanem bűnmegelőzési, illetve a fair playra tanító előadásokon, programokon is részt vettek. MTI/Illyés Tibor

A kormány számára azért is nagyon fontos a sport, mert az úgy képes összehozni, egyesíteni az embereket, mint talán semmi más - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Fradi SuLiga országos ifjúsági labdarúgó torna záróeseményén, a budapesti Groupama Arénában pénteken.

Rétvári Bence közölte, hogy számára már önmagában az is fantasztikus érzés, hogy ráléphet annak a ferencvárosi stadionnak a gyepszőnyegére, amely - illetve annak elődje - oly sok nemzedék számára nyújtott felejthetetlen sportélményeket, sikereket.
   
Az államtitkár kiemelte, hogy a Belügyminisztérium alá tartozó Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács azért is működött együtt a Ferencvárosi Torna Clubbal (FTC) a gyermek labdarúgó torna létrehozásában, mert ha valakinek gyermekkorában a sport, a labdarúgás válik szenvedélyévé, azzal rengeteg későbbi vargabetűt ki lehet kerülni, az az ember sokkal kisebb eséllyel keveredik rossz társaságba, válik agresszívvá, vagy a kábítószer rabjává.
   
Rétvári Bence szerint a sportnak óriási ereje van abban is, hogy a gyermekek a versenyek során megtanulnak alkalmazkodni egy közösséghez, megtanulnak nyerni, adott esetben elviselni a vereséget és a sportolás során megszerzett értékek tovább erősítik azokat, melyeket a családból, otthonról hoznak magukkal.
   
Az államtitkár megköszönte az FTC-nek a kezdeményezést, méltatva a sportegyesületet, amely szerinte azért is képes rengeteg fiatalt magához vonzani, mert generációkon keresztül annyi közösségi élményt adott az embereknek, amelyre csak nagyon kevesen voltak képesek Magyarországon.
   
A Fradi SuLiga projektet 2019-ben Budapesten indították el, majd 2022 óta négy vármegyére terjesztették ki, a programban harminchat iskola vett részt, és a fiatalok nemcsak fociztak, hanem bűnmegelőzési, illetve a sportszerű játékra tanító előadásokon, programokon is részt vettek.

MTI
  • Nobel-díjas írók nevetségessé tétele
    „A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
  • Bűnözők a törvényhozásban
    Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
  • Fontos az erdélyi magyarok képviselete az EP-ben
    Ha az erdélyi magyarságnak nem sikerül képviselethez jutni az EP-ben, akkor ilyen hatékonysággal senki nem fogja az érdekeinket és az értékeinket védeni - fogalmazott Semjén Zsolt.
  • Voks 24 - Ma kezdődik a kampány
    Budapest, a magyarok fővárosa újra felelősen gondolkodó, a várost szerető, az önkormányzat irányításához értő politikus vezetése alá kerülhet, megszűnhet az elmúlt öt évben rengeteget ártó dilettantizmus.
  • A korrupt szélsőbal a rombolásban ügyködik
    Egy isten- és emberellenes elmélet, amely felszámolja az emberi méltóságot, megsemmisíti a személy identitását és ezáltal a végtelenségig befolyásolhatóvá teszi, felszámolja a házasság és a család értelmét, a nőiséget, az anyaságot… Manipulációval alakítja az életet, öngyilkosságba hajszol sokakat – jellemzi a gender-rögeszmét Aradszki András.
MTI Hírfelhasználó