Magyar kormányküldöttség Bakuban
Orbán Viktor miniszterelnök kétnapos hivatalos látogatása kezdetén Artur Rasizade azeri kormányfővel négyszemközti megbeszélést folytatott.
2016. március 5. 18:43

Varga Mihály a magyar-azeri gazdasági együttműködés bővítéséről tárgyalt Bakuban

Magyarország kiemelten érdekelt a gazdasági, kereskedelmi és energetikai együttműködés fejlesztésében Azerbajdzsánnal, és különösen nagy reményeket fűzünk a gyógyszer- és egészségipari együttműködés bővítéséhez - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szombaton Bakuban.

A Nemzetgazdasági Minisztérium által az MTI-hez eljuttatott közleményben emlékeztetnek: a tárcavezető az Orbán Viktor miniszterelnök által vezetett delegáció tagjaként folytatott tárgyalást Shahin Mustafayevvel, Azerbajdzsán gazdasági és ipari miniszterével.

Varga Mihály kiemelte: Azerbajdzsán a Dél-Kaukázus legdinamikusabban fejlődő gazdasága, a térség országai közül Magyarország legjelentősebb partnere. Hozzátette: 2013-tól kereskedelmi forgalmunk növekedési pályára állt, és a kedvezőtlen - elsősorban az olajár jelentős csökkenése okozta - világgazdasági környezet ellenére 2015-ben is sikerült megőrizni a kétoldalú kereskedelem szintjét.

A tavalyi kivitelünk meghaladta a 65 millió dollárt, az Azerbajdzsánba irányuló export csaknem felét a magyar gyógyszeripari termékek adták - tájékoztatott a magyar tárcavezető az azeri partnerével folytatott megbeszélését követően.

A tárgyaláson a felek egyetértettek abban, hogy a gyógyszer- és egészségiparban tovább kell bővíteni az együttműködést. Varga Mihály jelezte: a magyar vállalatok készek részt venni az azeri gyógyszergyártás fejlesztésében, valamint érdeklődnek vegyes vállalatok alapítása iránt is.

Az áruforgalom növelése mellett a kölcsönös beruházásokra és az együttműködési ágazatok szélesítésére tett javaslatot a magyar miniszter, aki szerint nemcsak a turizmust, hanem az üzleti kapcsolatok fejlődését is segítheti a március végén újrainduló Budapest-Baku közvetlen légi járat.

Varga Mihály a bakui látogatás alkalmával a két ország közötti aktív foglalkoztatási kapcsolatok megteremtésére és fejlesztésére irányuló szándéknyilatkozatot írt alá Salim Muslumovval, Azerbajdzsán munkaügyi és szociális miniszterével. A felek megerősítették, hogy kölcsönös tapasztalat- és tudáscserét folytatnak többek között a szakképzési modellekről, valamint a munkaerőpiac fejlesztését, a munkaerő minőségének javítását szolgáló programokról.

Az innovatív magyar munkaerőpiaci intézkedések - melyek jelentős eredményeket hoztak az elmúlt években - hasznosak lehetnek a több lábon álló, erős gazdaság létrehozására törekvő azeri félnek - áll a tárca közleményében.

Szijjártó: át kell alakítani a magyar-azeri gazdasági együttműködés struktúráját

Az elmúlt időszak változásai miatt át kell alakítani a gazdasági együttműködés struktúráját - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter újságíróknak szombaton Bakuban.

Orbán Viktor miniszterelnök szombattól kétnapos hivatalos látogatást tesz Bakuban, a delegáció programjának megkezdése előtt a tárcavezető úgy nyilatkozott: Azerbajdzsán gazdasága a legdinamikusabb a kaukázusi térségben, ugyanakkor az elmúlt időszak világgazdasági és világpolitikai fejleményei igénylik a gazdasági együttműködés struktúrájának átalakítását.

Az olajárak folyamatos csökkenése, az orosz gazdaság visszaesése és a nemzeti valuta leértékelődése nyomán a magyar gazdaságnak át kell állnia az egyszerű termékexportról az informatikai megoldások által vezérelt szolgáltatásokat is tartalmazó, magas hozzáadott értékű exporttermékek és -szolgáltatások értékesítésére - magyarázta Szijjártó Péter.

Kifejtette: ennek megfelelően öt területen próbálnak eredményeket elérni a két nap alatt. Ma megállapodást írnak alá közös fejlesztési alap létrehozásáról, amelynek keretében magyar elektronikus informatikai megoldásokat kínáló vállalatok sikeresek lehetnek az azeri piacon - közölte.

Az infrastruktúra-fejlesztés tekintetében 100 millió forint keretösszegű szerződést már sikerült magyar cégeknek kötniük utak, hidak építésének tervezésére, és ha ez a munka sikeres lesz, a kivitelezési munkálatokban is lehetőségünk lesz részt venni - tette hozzá.

Az agrárpiacot illetően 2,5 millió dollárnyi mezőgazdasági, agráripari fejlesztés már most is zajlik Azerbajdzsánban magyar részvétellel, az elmúlt években kialakult magyar élőállat-export szintjét pedig szeretnénk fenntartani - mondta.

A miniszter arra is kitért, hogy az energetika területén a Mol és a Socar vállalatok együttműködését próbálják meg kiépíteni. Magyar vízgazdálkodási cégeknek pedig jelenleg 2 millió eurónyi szerződésük van Azerbajdzsánban, most további piacot igyekeznek szerezni nekik - tette hozzá.

Megjegyezte: emellett egyetemek is megállapodásokat írnak alá azeri partnerintézményekkel, hogy azt a 200 fős ösztöndíjkeretet, amelyet Azerbajdzsánnak felajánlott Magyarország, szeptembertől teljes egészében kihasználják.

Szijjártó Péter arról is beszélt: a légi közlekedési együttműködésben óriási előrelépést jelent, hogy néhány hét múlva újra lesz közvetlen légi összeköttetés Budapest és Baku között a személyforgalomban is a Wizzair révén, az egyik legnagyobb cargo légitársaság, a Silk Way pedig folyamatosan üzemelteti járatát a két főváros között.

Olyan politikai megállapodást is kötnek, amelynek nyomán az ősszel az ENSZ-ben a két ország támogatja egymás pályázatát különböző posztokra - mondta végül a tárcavezető.

MTI
  • Kövér: Magyarország magyar ország akar maradni
    Kövér László azt mondta: a több mint ezeréves Kárpát-medencei magyar történelemben "egy demokratikusan megválasztott Országgyűlés által 2011-ben megalkotott első írott alkotmányunk szerint mi, magyarok a jövőben is önrendelkező és cselekvőképes államban, önazonosságát megőrző nemzetként és demokratikus jogrendben akarunk élni".
  • Csatanyerés a keresztény önvédelemben
    A kereszténységet ennél bőszültebben már alig lehet támadni! Ne feledjék, a keresztényüldözés a XXI. század legjelentősebb emberi jogi válsága. A világban soha nem látott mértékben tombol a keresztényüldözés! Naponta átlagosan nyolc keresztényt gyilkolnak meg, és mintegy 260 millió hívő van kitéve üldöztetésnek.
  • Éric Zemmour: Magyarországnak igaza van
    Éric Zemmour kifejtette, hogy a labdarúgó-Európa-bajnokságot is – mint oly sok nagyszabású sportversenyt – foglyul ejtették különféle lobbik és mozgalmak, amelyek felhasználják a népszerű sportokat és sporteseményeket saját kisebbségi ideológiájuk terjesztésére.
MTI Hírfelhasználó