Kovács Zoltán: Az éjszaka legfontosabb momentuma
Végre szövegszerűen is megjelenik az, hogy a schengeni szabályokat be kell tartani és a nyugat-balkáni útvonalon az illegális migrációs hullámot meg kell állítani.
2016. március 8. 08:34

Ezt mondta Kovács Zoltán az M1-en kedd reggel.

Vége van annak az időnek, amikor ellenőrzés nélkül lehetett a nyugat-balkáni útvonalon közlekedni - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Unió és Törökország vezetőnek rendkívüli csúcstalálkozója után Brüsszelben.

A kormányfő azt mondta: az uniós vezetők elfogadtak egy olyan szöveget, amely kimondja, hogy bátor döntéseket kell hozni, és le kell zárni az embercsempész útvonalakat. Hozzátette: ez azt jelenti, hogy a határokon is helyre kell állítani a rendet. A migrációs válság kezelését célzó török javaslatokról egyébként nem született megállapodás Brüsszelben.

Az éjszaka legfontosabb momentuma

Az uniós csúcson történtekről Kovács Zoltán kormányszóvivő elmondta, hogy ugyan nincs megegyezés Törökországgal, de az éjszakai zárónyilatkozat lefektet bizonyos alapelveket, amelyek mentén tovább haladnak a tárgyalások.

Az éjszaka legfontosabb momentuma és végre szövegszerűen is megjelenik az, hogy a schengeni szabályokat be kell tartani és a nyugat-balkáni útvonalon az illegális migrációs hullámot meg kell állítani – mondta Kovács Zoltán. A kormányszóvivő hangsúlyozta: az első és legfontosabb dolog tehát, hogy a határokat biztosítani kell, minden más ezután következik.

Kovács Zoltán arról is beszélt, hogy különböző vélemények állnak szemben egymással: míg Szlovákia Magyarország pártján áll, addig Görögország álláspontja ellentétes.

Megegyezés kell Törökországgal

A kormányszóvivő arról is beszélt, hogy mindenkinek, Magyarországnak is az az érdeke, hogy megegyezés szülessen Törökországgal, de az egyáltalán nem mindegy, milyen feltételekkel.

Számos tisztázatlan kérdés van, így a következő hetekben és hónapokban sok dolgot kell tisztázni és sokat kell dolgozni azon, hogy a török-európai megállapodás olyan formát öltsön, ami mindenki számára elfogadható lesz – emelte ki.

„Sok emberről van szó. Az életünket és a következő generációk életét meghatározó döntésekről van szó” – közölte a kormányszóvivő.

M1/Híradó
  • Az EU be akar hozni 34 millió migránst
    Az Európai Bizottság bevándorlási javaslata a legkendőzetlenebbül tárja fel, hogy 34 millió migránsnak adnának lakást, segélyt, állampolgárságot.
  • Magyar fegyvergyár - műszaki világcsúcson
    Magyarország mindenkor képes legyen saját fegyvert gyártó kapacitás működtetésére, mert ez szuverenitási kritérium is.
  • Gulyás: indul a vakcina-előjegyzési kampány
    A koronavírus elleni vakcina előjegyzésére vonatkozó kampány elindulását jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján, amelyen arról is beszélt, hogy a miniszterelnök konzultációi után születik döntés a december 11. utáni intézkedésekről.
MTI Hírfelhasználó