Spanyol buszbaleset: elaludhatott a sofőr
A nyomozás elsődleges adatai szerint a sofőr elaludhatott a volánnál, emiatt következhetett be az a súlyos buszbaleset vasárnap hajnalban az északkelet-spanyolországi Tarragona közelében, amelyben 13 külföldi egyetemista vesztette életét, és 44-en megsérültek, köztük egy magyar diák is könnyebben – közölte a spanyol sajtó hétfőn.
2016. március 21. 11:15

„Sajnálom, elaludtam” – a La Razón című napilap szerint ezt ismételgette a buszvezető a baleset helyszínére kiérkező mentősöknek. A buszon utazó 23 éves holland diák az El País című napilapnak azt nyilatkozta: úgy emlékszik, hogy a jármű az ütközés előtt már nem egyenesen, hanem cikcakkban haladt. Mivel a baleset kora reggel történt, a fiatalok többsége aludt az utazás alatt.

Jordi Jané katalán belügyi illetékes az Antena 3 televízió-csatorna reggeli műsorában elmondta: hat ország diákjai vesztették életüket: 7 olasz, 2 német, 1 román, 1 osztrák, 1 francia és 1 üzbég diák. A legfiatalabb áldozat 19 éves, a legidősebb 25. Azonosításuk még nem zárult le – tette hozzá.

MTI
  • Európa az őt alkotó tagállamoktól lehet erős
    Európa attól lesz erős, ha az őt alkotó tagállamok is erősek lesznek, nem pedig attól, hogy Brüsszel erős, a tagállamok pedig gyengék - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Fidesz-KDNP országjárásának tiszafüredi helyszínén.
  • Magas lengyel állami kitüntetést kapott Kövér László Varsóban
    A lengyel-magyar parlamenti együttműködésben és a két ország viszonya fejlesztésében szerzett kiemelkedő érdemekért a lengyel államfő által adományozott kitüntetést Kövér Lászlónak a lengyel alsóházi elnök, Elzbieta Witek adta át.
  • Hollómese
    Mindenki ismeri La Fontaine meséjét, melyben a róka kiravaszkodja a holló csőréből a sajtot. Ha az ifjabbak közül valaki mégsem, akkor sürgősen pótolja. Alapsztori.
MTI Hírfelhasználó