Ferenc pápa elítélte az iszlamista erőszakot
Szenvedélyes hangvételű imában hívta fel a világ figyelmét az égető problémákra nagypéntek este az általa vezetett keresztút végén Ferenc pápa Rómában. A katolikus egyház feje elítélte a "soha nem látott" iszlamista erőszakot, ugyanakkor azokat a politikusokat is, akik szítják a konfliktusokat. Azt is mondta, hogy Európa eltompultan reagált a migránsválságra.
2016. március 26. 06:36

A keddi brüsszeli merényletek nyomán a szokásosnál szigorúbb biztonsági intézkedések kísérték a keresztutat. A Colosseum előtti tér teljesen megtelt a Via Crucist követő tömeggel. Ferenc pápa a Colosseummal szemközti Palatinus-domb teraszáról követte a stációkat, amelyek ott értek véget.

A pápa a keresztút végén úgy fogalmazott, hogy akik egy vallás nevében hajtanak végre fundamentalista vagy terrorista cselekedeteket, istenkáromlást követnek el, és csak arra használják Istent, hogy igazolják a példa nélküli erőszakot. Az egyházfő csütörtökön háborús cselekedetnek minősítette a brüsszeli terrorcselekményeket, amelyekben 31 ember halt meg, több száz pedig megsebesült.

Ferenc pápa felhívta a figyelmet a keresztényeket érő erőszakra is, és azokra, akik otthonuk elhagyására kényszerülnek. Mint mondta, ma "Jézust látjuk feltámadni meggyilkolt nővéreinkben és fivéreinkben, azokban, akiket gyáva hallgatás közepette élve elégettek, elvágták a torkukat és lefejeztek barbár pengék", és Jézus szenvedéseit látni olyan "gyerekek, asszonyok és férfiak meggyötört és rémült arcán, akik a háborúk és az erőszak elől menekülnek, de sokan közülük csak halált lelnek, és a sok Pontius Pilátus csak mossa a kezét"

Az egyházfő elítélte a politikusokat, akik szítják a konfliktusokat, a fegyverkereskedőket, akik nővéreink és fivéreink ártatlan vérével táplálják a háborút, miközben gyerekeiknek "véráztatta kenyeret adnak".

A menekültválságról szólva azt mondta, Európa reakcióját eltompította "közönyös és érzéketlen lelkiismeretünk". Emiatt a Földközi- és az Égei-tenger egy egyre zsúfoltabb temetővé változott - fogalmazott Ferenc pápa, aki elítélte a határok lezárását.

A pápa élesen elítélte a katolikus egyházon belüli gyermekmolesztálást is. Mint mondta, azok a papok, akik gyerekekkel vétkeztek, ártatlanokat fosztottak meg méltóságuktól.

Ferenc pápa szót emelt a környezet mértéktelen pusztítása ellen is.

hirado.hu - MTI
  • Szlávik: kedvező a 16-18 évesek oltási hajlandósága
    Kedvező, hogy sok 16-18 éves fiatal is hajlandó beoltatni magát a koronavírus ellen, hiszen ezzel ők is részei lesznek az "össznépi védettségnek" - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezető főorvosa a közmédiának szombaton.
  • Igazi ünnep a kulturális intézmények újbóli megnyitása
    Igazi ünnepnek nevezte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkára szombaton Lakiteleken azt, hogy a koronavírus-járvány enyhülésével újra megnyithatnak a magyarországi közművelődési és kulturális intézmények.
  • Csúfosan leszerepelt a baloldal a járvány alatt
    Csúfosan leszerepelt a baloldal a járvány alatt, kiderült, hogy ha baj van, nem lehet a baloldali pártokra számítani – erről is beszélt Orbán Viktor péntek reggel a rádióban. A WHO éppen egy hete mondta ki, hogy hatásos és biztonságos a Sinopharm vakcina, a baloldali politikusokat azonban a nemzetközi szakértők állásfoglalása sem győzte meg – hangzott el az M1 Híradójában.
MTI Hírfelhasználó