Százmilliárdos támogatást kaphat az élelmiszeripar
Az élelmiszer-feldolgozást fejleszteni kell a versenyképesség javítása érdekében, ezért döntött a kormány úgy, hogy a GINOP-on belül elkülönítenek az élelmiszer-feldolgozás számára egy pályázati sort.
2016. április 29. 22:24

A szakmai egyeztetéseket követően 100 milliárd forint támogatást kaphat a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) forrásaiból az élelmiszeripar; erről döntött szerdai ülésén a kormány - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Lázár János hangsúlyozta: az élelmiszer-feldolgozást fejleszteni kell a versenyképesség javítása érdekében, ezért döntött a kormány úgy, hogy a GINOP-on belül elkülönítenek az élelmiszer-feldolgozás számára egy pályázati sort.

A kormány az élelmiszeripar fejlesztésére 50 milliárd forint vissza nem térítendő és 50 milliárd forint visszatérítendő támogatást tud mobilizálni.

Megjegyezte: az elnyert forráson belül a vissza nem térítendő és a visszatérítendő támogatás aránya 49-51 százalék lesz.

A Miniszterelnökségen készen állnak arra, hogy a jövő héten szakértői tárgyalásokat folytassanak az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségével (ÉFOSZ) a pályázati kiírás gyorsítása érdekében - jelezte a miniszter.

Utalt arra, hogy a konkrét probléma, ami a kormány előtt volt, az a tejágazatban meglévő gondok orvoslásának megoldása; arra a következtetésre jutott a kormány, hogy a tejtermelők megsegítésének egyik módja az élelmiszer-feldolgozás fejlesztése és versenyképességének javítása.

Aláhúzta: a kormány stratégiai ágazatnak tekinti az élelmiszer-feldolgozást; az agrárium és az agráripar, valamint a hozzá kapcsolódó élelmiszer-feldolgozás kiemelten fontos a magyar vidék és a magyar gazdaság versenyképessége, növekedése, a munkahelyteremtés szempontjából. Ezért biztosít a kormány többlet támogatásokat.

Emlékeztetett: a Vidékfejlesztési Program (VP) valamivel több mint 200 milliárd forintos és a GINOP 100 milliárd forintos támogatási keretéből nem lehet megoldani a nagy magyar élelmiszeripari vállalatok támogatását, ehhez az unió nem járul hozzá.

A mezőgazdasági tevékenységet és élelmiszer-feldolgozást végző mikro-, kis- és  közepes vállalkozások a VP-ből kaphatnak támogatást, míg a kicsi és a közepes élelmiszer-feldolgozó cégek a GINOP-ból. A nagy élelmiszer-feldolgozó cégek számára a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium zárt pályázati forrásaiból igénybe vehető támogatás áll rendelkezésre.

Kitért rá: a kormány eltökélt célja, hogy a mindennapi élethez leginkább szükséges élelmiszerek általános forgalmi adója (áfa) csökkenjen. Ez döntő mértékben társadalompolitikai kérdés - hangsúlyozta. Hozzátette: az alacsony keresetűek és különösen a nyugdíjasok megsegítése a cél.

A szóban forgó, alapvető élelmiszereket - a tapasztalatok alapján - ugyanis a nyugdíjasok fogyasztják a legnagyobb mennyiségben. Így az ő esetükben a nyugdíjemelés és az áfacsökkentés hozhatja meg a nyugdíjak reálértékének növekedését.

Dilemma ugyanakkor - hívta fel a figyelmet -, hogy az áfa mérséklése segíti-e a tejtermelőket, mivel a sertéshús áfájának csökkentése megmutatta, hogy az adócsökkentés mérséklően hat a felvásárlási árra. A kiskereskedelmi árak csökkenése egyes tejtermelők szerint nem eredményezi majd a felvásárlási ár növekedését a tejágazatban. Ezért a termelői közösségeknek, a feldolgozói érdekképviseleteknek, valamint a kiskereskedőknek szövetségre kell lépniük, az együttműködés az érdekük az árstabilitás érdekében.

Éder Tamás, az ÉFOSZ elnöke rávilágított: a magyar élelmiszer-feldolgozó üzemeknek a versenyképességük hagy leginkább kívánnivalót maga után, mivel 20-30 éves technológiai megoldásokat alkalmaznak, jövedelmezőségük alacsony.

A múlt évben az élelmiszeripar teljesítménye ugyan 4,3 százalékkal nőtt az előző évhez képest, de ez elsősorban a kivitelnek köszönhető, ami 10 százalékkal bővült, míg a belföldi értékesítés csak 1 százalékkal. Vagyis: tovább folytatódott a magyar élelmiszeripar belföldi piacvesztése. A magyar élelmiszeripari termelés értéke éves szinten nem éri el a 3 ezer milliárd forintot - fűzte hozzá.

hirado.hu - MTI
  • Európa az őt alkotó tagállamoktól lehet erős
    Európa attól lesz erős, ha az őt alkotó tagállamok is erősek lesznek, nem pedig attól, hogy Brüsszel erős, a tagállamok pedig gyengék - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Fidesz-KDNP országjárásának tiszafüredi helyszínén.
  • Magas lengyel állami kitüntetést kapott Kövér László Varsóban
    A lengyel-magyar parlamenti együttműködésben és a két ország viszonya fejlesztésében szerzett kiemelkedő érdemekért a lengyel államfő által adományozott kitüntetést Kövér Lászlónak a lengyel alsóházi elnök, Elzbieta Witek adta át.
  • Hollómese
    Mindenki ismeri La Fontaine meséjét, melyben a róka kiravaszkodja a holló csőréből a sajtot. Ha az ifjabbak közül valaki mégsem, akkor sürgősen pótolja. Alapsztori.
MTI Hírfelhasználó