Kövér: Tisza István életútja kötelező viszonyítási pont
Tisza István rendkívüli életútja mindig kötelező viszonyítási pont marad a Magyarországon közéleti szerepet vállalók számára.
2016. április 30. 22:08

Ezt mondta Kövér László házelnök szombaton Nagykovácsiban, az egykori miniszterelnök születésének 155. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen.

A Nagykovácsi "gr. Tisza István" Nemzeti Kör által szervezett megemlékezésen az Országgyűlés elnöke úgy fogalmazott: Tisza István alakját szellemi és erkölcsi nagysága hibáival, tévedéseivel és kudarcaival együtt, végső soron tragikus bukásában is megkerülhetetlenné teszi minden utána következő nemzedék számára.

Kövér László felidézte: a huszadik század elején sok magyar és európai számára vált nyilvánvaló, hogy egy új rend készülődik. Ennek a hatalmas európai várakozásnak és változásnak egyik kulcsembere és aktív alakítója egy magyar ember, gróf Tisza István miniszterelnök volt - mondta.

Emlékeztetett rá: az 1914. június 28-i szarajevói merénylet után az egyöntetű háborúpárti bécsi és berlini állásponttal szemben több hétig egyedül a magyar miniszterelnök fogalmazta meg kételyeit, július második felére azonban elfogadta a háborús megoldás elkerülhetetlenségét, és ettől kezdve 1918 végéig ki is tartott álláspontja mellett. A házelnök Tiszát idézte: "már nyakunkon volt a kötél, amellyel ha most el nem vágjuk, alkalmasabb időben fojtottak volna meg bennünket".

Tisza István 1918. október 31-én történt meggyilkolása egyben a történelmi magyar vereség tragikus jelképe is - hívta fel a figyelmet Kövér László -, hozzátéve: a politikus úgy halt meg, ahogy élt, elszántan, hajlíthatatlanul és magányosan. "Személyében a tradicionális Magyarország az utolsó bajnokát veszítette el" - tette hozzá.

Kövér László méltatása szerint Tisza István munkássága az európai színvonalú magyar szabadelvűség egyik utolsó mértékadó összefoglalásának tekinthető. Politikai filozófiája a klasszikus szabadelvűség és a romantikus nemzeti patriotizmus 20. századi egyeztetésére és védelmére kiépített monumentális ideológiai kísérlet. Az Országgyűlés elnöke arra is emlékeztetett, hogy Tisza István hitvallásának középpontjában a népképviselet legfontosabb intézménye, a parlament állott.

Kövér László rámutatott: Tisza István az elsők között ismerte fel, hogy Európa következő évszázadának kulcskérdése a szabadság és a szabadosság viszonyrendszerének alakulása lesz.

A megemlékezést a Nagykovácsi "gr. Tisza István" Nemzeti Kör szervezte, amely az idén ünnepli fennállásának 15. évfordulóját. Janits Béla, a társaság elnöke az ünnepi esemény alkalmából kiemelte, hogy a szervezetük pártok feletti, és felidézte a 2001-ben megfogalmazott törekvésüket, hogy létrejön a nemzeti minimum, és "a közös nemzeti érdek égisze alatt" valamennyi alapvető kérdésben egységes lesz a nemzet.

MTI
  • Rebrov nem "A Nagy Edző"
    Rebrov nem „A Nagy Edző”. Ezt a vereség utáni erőlködő nyilatkozatai is érzékeltették. Nem ő lesz az, aki magyar klubsikert emel a jövő Európájában. De talán most regenerálódik, talán csapatot formál a következő mérkőzésekre.
  • Lebegtetés a Fenyő-gyilkosság ügyében
    Nem zárható ki, hogy újabb száztizenegy év elteljen, és valaki valahol cikket írjon, így kezdve: „Százharmincegy év telt el a Margit körút és a Margit utca sarkán elkövetett Fenyő-gyilkosság óta…”
MTI Hírfelhasználó