Felavatták az elhurcolt soroksári németek emlékművét
Exkluzív beszélgetés Kligl Sándor szobrászművésszel
Évtizedeken át hazugság és elhallgatás vette körül a magyarországi németek tragédiájának témáját.
Utoljára frissítve: 2016. május 8. 14:07
2016. május 8. 13:48

A második világháborút követően mintegy kétszázezer magyarországi németet deportáltak Magyarországról, vagyis fosztottak meg jogaitól, vagyonától és szülőföldjétől. Soroksárról 1945-ben mintegy 2500 svábot hurcoltak malenkij robotra a Szovjetunióba, majd 1946-ban 5600 helyi németet telepítettek ki, pontosabban kényszerítettek erőszakkal, embertelen körülmények között, marhavagonokban Németországba. Hetven évnek kellett eltelnie, hogy méltó emléket állítsanak a Budapest jelenlegi 23. kerületét jelentő nagyközségből deportált sváboknak. A egykori események máig tartó hatásáról és a most felállított emlékmű üzenetéről Kligl Sándor szobrászművésszel, az Elűzetés című szoborkompozíció alkotójával beszélgettünk.

- „Nagy megtiszteltetés, hogy tiszteletbeli családtaggá válok Soroksáron” – nyilatkozta a helyi televíziónak adott interjújában. Mit jelent önnek az, hogy a soroksári németség hét évtizeddel ezelőtti tragédiájára emlékeztető alkotás elkészítésére kérték föl?

- A szobrászatnak penzuma az emlékműszobrászat, és hiszek abban, hogy ennek a mostani emlékműnek a témája sem véletlenül talált meg engem, mint ahogyan korábban, az eleki németek kitelepítésének emlékművéé sem, ami az ország első ilyen jellegű alkotása. Magyarország, benne az eleki és soroksári németek súlyos tragédiája családilag is megérint, hiszen őseim szintén német származásúak voltak, akik az 1720-as években települtek Magyarországra. Szüleimet végül nem üldözték el az országból – hiszen családi otthonunkat bombatalálat érte, így arra egyik kommunista funkcionáriusnak sem fájt a foga –, de családunk több tagját így is kitelepítették Magyarországon belül. Sajnos ezért nagyapám temetésére sem tudtunk eljutni.

A magyarországi németség tragédiája ráadásul sokszor nem ért véget azzal, hogy marhavagonokba zsuppolták őket, majd elvitték másik lakóhelyre. Azok közül, akiket a szétbombázott Németországba szállítottak, sokakat ellenségesen fogadtak, hiszen nélkülük is volt elég problémájuk. Akiket Németország keleti felébe, ne adj’ Isten a Szovjetunóba hurcoltak, újabb sokéves, évtizedes megpróbáltatások vártak, és ez utóbbiakat nem mindenki élte túl.

- A kitelepített magyarországi németség magyar haza iránti szeretetének számos példáját ismerjük visszaemlékezésekből. Még a nemzeti érzések fontosságának túlhangsúlyozásával aligha vádolható zöldpárti volt külügyminiszter, Joschka Fischer is felidézte: a budakeszi svábként kitelepített édesapja az 1954-es labdarúgó vb-döntő alkalmával az Aranycsapatnak szurkolt, és meggyászolta a magyar csapat vereségét…

- A kitelepített németek, akiket a magyar állam akkori döntése nyomán elűztek szülőföldjükről, és vagyonukat hátrahagyva indultak az ismeretlenbe, azt írták vagonjaikra, hogy „Isten veled, hazám!”. Ez a szégyenteljes esemény természetesen nemcsak az ő tragédiájuk volt. A városok, falvak módosabb embereit, elitjét, helyi közvélemény-formálóit sújtotta leginkább az akció. A cél vagyonuk megszerzésének primitív igényén túl a helyi polgári közösségek gerincének megroppantása volt, nélkülük könnyebbnek ítélték a kommunista társadalom kiépítését, és sorsuk üzenetértékkel bírt a maradók számára is: ha a közösség legfontosabb, meghatározó tagjaival ezt meg lehetett csinálni, akkor a többiek sem számíthatnak semmi jóra, ha a maguk szintjén ellen mernek szegülni a kiépülő új rendszerrel. A hazai németség, illetve az ő leszármazottaik ma is nagyon hiányoznak szülőföldjük társadalmából.

- Nem lehetett egyszerű ezt a nagy tragédiát, a sok szenvedést, és mindazt, ami erre rárakódott, mások számára is érthető és megragadható módon szoborba önteni. De látva és hallva a reakciókat, ez sikerült önnek. Szívbe markoló kép: egy kofferral, egyszerű öltözetben, de emelt fővel talán a vagonra váró sváb asszony, a kutyájától egy pillantással búcsúzó, a távozás okát aligha értő fiú. Egyértelmű volt, hogy figurális ábrázolást, és nem valamiféle elvont kompozíciót választ?

- Úgy érzem, a nonfiguratív szobrászatban kevésbé van benne az ember. Nekem egyébként is fontos, hogy alkotásaim ne csak rácsodálkozást, hanem emóciót váltsanak ki az emberekből, különösen egy ilyen érzékeny és érzelmes téma esetében.

Magam is úgy tapasztaltam, ez a szobor valóban kiváltja azt a hatást a befogadóból, amit szerettem volna. Évtizedeken át hazugság és elhallgatás vette körül a magyarországi németek tragédiájának témáját. Kosztolányi Dezső szavaival élve „aszobor legtöbbször jóvátétel, elégtételadás és bocsánatkérés valakitől, akit az élet bántott meg, vagy mi bántottunk meg”. Remélem, ez az emlékmű az emlékezés mellett a helyi közbeszéd témájává teszi a soroksári németség ügyét, ami nemcsak az ő elűzetés előtti, alatti és utáni történetükre, de az ateista kommunista diktatúra embertelenségére is felhívhatja a fiatalabb generációk figyelmét.

- gondola -

A fotók a szobor felállítása közben készültek.

A magyarországi németek elhurcolása emlékére avattak szobrot Soroksáron

A magyarországi németek elhurcolására és elűzetésére emlékeztek szentmisével és szoboravatással a nemzetiség kitelepítésének 70. évfordulója alkalmából vasárnap Soroksáron.

A megemlékezésen Kubatov Gábor, a Fidesz alelnöke, országgyűlési képviselő úgy fogalmazott: a kitelepítés voltaképpen a "kollektív bűnösség álarcába bújtatott elüldözés és kirablás volt". A kitelepítetteket megfosztották a házaiktól, földjeiktől - mondta a politikus, hozzátéve, hogy megfosztották őket a hazájuktól, az otthonuktól is.

"Az otthon nem csak tárgyak a polcon, hanem megannyi közös érzés, az a hely, ahol a legkönnyebb az élet a Földön" - hangsúlyozta Kubatov Gábor. Mint mondta, Soroksárról tíz nap leforgása alatt körülbelül ötezer embert vittek el hetven évvel ezelőtt.

Kubatov Gábor kijelentette: a szoborral a soroksári közösség emléket állít összefogásból és jóságból, mert "hiszi és vallja, hogy csak a szeretet képes a gyűlölet által okozott sebeket begyógyítani".

Weinmann Antal (független) alpolgármester arról beszélt, hogy a kitelepítés az emberiség ellen elkövetett háborús bűntettel ér fel. Az akkori központi hatalom a kollektív felelősségre vonásra hivatkozva mindent a magáénak akart tudni, amit a népcsoport a több mint kétszáz éves ittléte alatt összegyűjtött - mondta.

Kligl Sándor szobrászművész Elűzetés című alkotását Kubatov Gábor, Geiger Ferenc (Civil Szervezetek) polgármester és Weinmann Antal leplezte le.

Kligl Sándor az emlékmű felavatása és megszentelése után elmondta, a szobor arról szól, hogy akiket 1946-ban kitelepítettek, azok egy batyuval jöttek németként és egy batyuval "takarodtak el" magyarként. A szobrász egy otthonát néhány holmival éppen elhagyó asszonyt és gyermekét ábrázolta. Az emlékmű a XXIII. kerületi Hősök terén kapott helyet.

Az emlékmű felavatását megelőzően emlékező szentmisét tartottak a soroksári Nagyboldogasszony főplébánia templomban.

A kitelepítés 1946. január 19-én kezdődött, az első vonat Budaörsről indult. Az első hullám a Budapest környéki falvak német lakóit érintette, majd a Dunántúl, a Duna-Tisza köze és a Tiszántúl következett. A többször is leálló kiszállítások 1948. június 15-én értek véget, addig mintegy 130-150 ezer embert az amerikai, 50 ezer embert a szovjet megszállási övezetbe szállítottak, az elmenekültekkel együtt 220-250 ezer lehetett a Németországba kerülők száma. Magyarországról a Szovjetunióba mintegy 70 ezer (más források szerint 40 ezer) németet hurcoltak el, ahol harmaduk elpusztult a munkatáborokban.

Az Országgyűlés 2012 decemberében a magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapjává nyilvánította január 19-ét, arra emlékezve, hogy 1946-ban ezen a napon hagyta el Magyarországot az elüldözött német lakosokat szállító első vonatszerelvény.

gondola, MTI
MTI Hírfelhasználó