Háború lesz Brüsszellel a földtörvény miatt
Az unió külföldieknek is lehetővé tenné a magyar termőterületek megvételét.
2016. május 28. 09:11

Miután a magyar kormány és az Európai Bizottság álláspontja nagyon távol áll egymástól, „háborúra” érdemes felkészülni a földügyben – jelentette ki tegnap Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter arra reagált, hogy az Európai Bizottság új szakaszba léptette a földtörvényünkkel kapcsolatos eljárást.

Több uniós tagállam ellen újabb szakaszba léptette a külföldiek földvásárlására vonatkozó jogszabályok miatt korábban indított kötelezettségszegési eljárásait az Európai Bizottság (EB). A brüsszeli testület Magyarországnak, Bulgáriának, Lettországnak, Litvániának és Szlovákiának küldött indokolással ellátott véleményt. A távirati iroda tájékoztatása szerint a bizottság azt sérelmezi, hogy a külföldiek földvásárlási moratóriumának 2014-es lejárta után az említett országok olyan törvényeket léptettek életbe, amelyeknek egyes rendelkezései Brüsszel szerint a letelepedési szabadság és a tőke szabad áramlásának korlátozásaként értelmezhetők.

Az EB úgy látja, a magyarországi rendszer „nagyon korlátozó” és teljes mértékben megtiltja a jogi személyek, vagyis a cégek földvásárlását. A bizottság a magyar jogszabályban többek között kifogásolja a gazdálkodó törvényi meghatározását, illetve azt is, hogy csak az juthat földhöz, aki mezőgazdasági termelőnek minősül.
– Az ügyben a magyar kormány nagy vitára, háborúra számít – mondta tegnapi kormányszóvivői tájékoztatóján Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. A magyar és a brüsszeli álláspont távol áll egymástól, mert a hazai törvényhozás úgy döntött, külföldiek és gazdasági társaságok nem vehetnek földet Magyarországon – indokolta álláspontját a miniszter.

– Az Európai Bizottság indirekt módon elismeri, hogy a hazai földforgalmi előírások szigorúak és a magyar földműveseket mindenkivel szemben védik – reagált a bizottság közleményére Bitay Márton. A Földművelésügyi Minisztérium földügyekért felelős államtitkára a Magyar Időknek jelezte: ez különösen rossz hír lehet a Jobbik képviselőinek, akik évek óta azt szajkózzák, hogy a magyar földtörvény kedvez a külföldi vásárlóknak. Egyébként – folytatta – a bizottság érvelése több okból is elfogadhatatlan, hiszen hasonlóan szigorú és bonyolult, de már jóval régebbi más tagállami szabályozást nem kifogásolnak. Elég nyilvánvaló, hogy egy magyar földműves nem tudna egykönnyen Ausztriában vagy Franciaországban földet vásárolni, hiszen az ottani szabályok is elsősorban a hazai földműveseket védik. A kifogások alapján az unió támogatná a felhalmozási célú, befektetési célú, spekulatív földszerzést is, mely lehetőséget minél jobban meg kívánja nyitni a külföldi befektetők előtt. Egy ilyen korlátlan megoldás nyilvánvalóan súlyos hátrányba hozná a magyar földműveseket és jelentős torzulásokat okozhatna a hazai földpiacon – mutatott rá Bitay Márton. Hozzátette: amíg a Fidesz-kormányon múlik, addig elképzelhetetlen olyan brüsszeli eljárás, amely meggátolná a magyar termőföld megvédését.

magyaridok.hu
  • Fel kell venni a harcot a gravitáció ellen!
    A normalitás elleni háború légnyomást okozott magas poszton is.
  • A gyurcsányi „semmi”
    „A Világgazdaság korábban megírta, Gyurcsány Ferenc az elmúlt négy évben összesen kétmilliárdnyi osztalékot vett fel céges érdekeltségeiből. 2016-ban 1.179 millió forintot, 2017-ben 228 millió forintot, 2018-ban 298 millió forintot, 2019-ben pedig 238 millió forintot” – adta tudtul a média az idén februárban. És ez „csak” az osztalék.
  • Brüsszel támadásba lendült: bemutatták a „jogállamisági jelentést”
    Vera Jourová vezetésével bemutatták Brüsszelben a magyar és lengyel kormányok által ellenzett jogállamisági jelentéseket. A Magyarországról szóló dokumentum legkritikusabb része a hazai médiapiacról szól és a papírformának megfelelően az Index ügye is visszaköszön benne.
  • Újabb megelőző intézkedések lépnek életbe
    Mindenkinél, akinél felmerül a fertőzés gyanúja, térítésmentesen elvégzik a koronavírus kimutatására alkalmas PCR-tesztet - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.
  • Tíz pontban a magyar médiáról
    A magyar sajtópiac kiegyensúlyozott, nagyságrendileg ugyanannyian tájékozódnak konzervatív, mint balliberális forrásokból – derül ki a Médianéző Központ legújabb elemzéséből. A tanulmány átfogó képet ad a magyar sajtópiac helyzetéről, rámutatva arra, hogy 2010 óta folyamatosan növekszik a balliberális médiumok száma, s hogy Magyarország legjelentősebb médiavállalkozásai kormányhoz való viszonyuktól függetlenül nyereségesek.
MTI Hírfelhasználó