Gyurcsány Ferenc már feledné Őszödöt
Egymást árulózzák le a baloldalon az elnökök
Szerinte a legalapvetőbb hibát abban követte el, amikor azt hitte, hogy az MSZP és ő kompatibilisek egymással.
2016. május 28. 17:52

Bár hétfőn maga kezdett „jópofának” szánt videoklipekkel emlékezni az őszödi beszéd elhangzásának tizedik évfordulójára, Gyurcsány Ferenc az ATV-ben csütörtök este már azt mondta, hogy mára lezárta ezt a történetet, és nem akar többet beszélni róla.

A volt miniszterelnök szerint ugyanakkor az őszödi beszédnek mindenképpen el kellett hangzania, az MSZP-frakciót rá kellett venni, hogy csinálják meg az új programot, amivel sokkolta őket. – Az elmúlt tíz év bebizonyította, hogy lényegében jobb világot teremtettünk volna, ha ez mehetett volna tovább. Ebben az értelemben arra a politikára a mai napig büszke vagyok és eszem ágában sincs, hogy a fő irányán változtassak – jelentette ki Gyurcsány.

Szerinte a legalapvetőbb hibát abban követte el, amikor azt hitte, hogy az MSZP és ő kompatibilisek egymással. Mint magyarázta, az MSZP-kultúrának egy része félt a konfliktusoktól, nem erre szocializálódott. Szerinte az állampárti múlt nagy terhe, hogy inkább ügyintéző párt. – Az én mentalitásom egy küzdő, vízióval rendelkező politikus mentalitása, a párton belül viszont nem akartak álmokat teremteni – fogalmazott a DK elnöke, megjegyezve: azóta sokat változott az MSZP, éppen ezért nem akarja, hogy ezt a mostani vezetők magukra vegyék. A DK elnöke újra összefogást sürgetett a baloldalon. – Össze fog ez újra rendeződni előbb-utóbb, az a kérdés, hogy mikor ismerik fel a baloldal befolyásos politikusai, hogy nincsen más sorsuk – jelentette ki.

Kérdés, hogy ennek mekkora esélye van többek között azután, hogy Gyurcsány csütörtökön arról beszélt: néhány MSZP-s vezető árulta el őt a beszéd kiszivárogtatásával, és „néhány hatalomvágyó ember miatt” bukott meg.

Tóbiás József tegnap kérdésre válaszolva mindenesetre úgy fogalmazott a DK-elnök állításáról, hogy nehéz egy asztalhoz leülni azzal, aki árulónak nevezi a másikat. Az MSZP elnöke szerint a magyar állampolgárok 99 százaléka nem ezzel a kérdéssel foglalkozik tíz év után, ez Gyurcsány Ferenc személyes ügye. – De ha ezt felülről nézzük, akkor arról kellene beszélgetni, hogy ki árult el itt kit – vágott vissza Tóbiás József.

Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke és EP-képviselője bejelentette: kezdeményezték, hogy Göncz Árpád egykori köztársasági elnökről nevezzenek el termet az Európai Parlamentben.

magyaridok.hu
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Felkapcsolták a Szent Péter téri karácsonyfa fényeit
    A fénygyújtás pillanatára elállt az eső, és a tér megtelt elsősorban római családokkal és külföldiekkel.
  • Hazánk kormánya elhivatott a családtámogatás ügyében
    Magyarország kormánya elhivatott a családok támogatása ügyében, minden intézkedést úgy hoznak meg, hogy szem előtt tartják a családok érdekeit; legyen szó kisebb vagy nagyobb családokról, vagy olyanokról, akik gyermekeiket egyedül nevelik - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára szombaton Budapesten.
  • Katolikus ifjúsági házat avattak Székelyföldön
    Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára az avatóünnepségen elmondta: a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye ifjúsági rendezvényeinek központjává váló létesítmény megszentelt helyen, a fogyatékkal élőket táboroztató Szent Gellért Alapítvány Rehabilitációs és Rekreációs Háza szomszédságában épült.
MTI Hírfelhasználó