Két londoni győztes is doppingolt
Két olimpiai bajnok kazah súlyemelő is ott van azok között, akiknek a 2012-es londoni olimpián levett mintájában bukkantak tiltott szerekre az újratesztelések során.
2016. június 6. 12:49

Az ötkarikás sportágakkal foglalkozó insidethegames.biz honlap vasárnap számolt be arról, hogy a Kazah Olimpiai Bizottság közölte: öt sportolója bukott meg tiltott szer használatával a minták újraelemzésekor.

A kazahok neveket nem hoztak nyilvánosságra, de olasz, lengyel és kazah sajtóértesülések szerint a kétszeres - Pekingben és Londonban - olimpiai bajnok, 94 kilogrammos Ilja Iljin, valamint a női 53 kilogrammban Londonban győztes Zulfija Csinsanlo is az ismételt ellenőrzésen fennakadtak között van.

A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) nem erősítette meg, de nem is cáfolta az értesüléseket, ugyanakkor Aján Tamás, a szervezet magyar elnöke a múlt hónapban jelezte, a londoni olimpián aranyérmes súlyemelők közül négy, míg a 2008-as pekingi játékokon győztes versenyzők közül egy érintett az ügyben.

 

Ha Iljint és Csinsanlót megfosztják az aranyéremtől, akkor a férfi 94 kilóban az orosz Alekszandr Ivanov, a női 53 kilóban pedig a tajvani Hszu Su-csing lesz utólag 2012 olimpiai bajnoka.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) május 27-én közölte, hogy a 2012-es minták közül egyelőre 265-ot vizsgáltak újra, s olyan sportolók doppingtesztjét vették górcső alá, akik a riói olimpián is érdekeltek lehettek volna. A legújabb technológiával elvégzett vizsgálatokon öt sportágban hat nemzet összesen 23 sportolója akadt fenn, közülük nyolcan oroszok.

Az orosz sajtó két nevet említett múlt kedden az ügyben: a kalapácsvetésben aranyérmes Tatjana Liszenkóét, valamint a súlylökésben ezüstérmes Jevgenyija Kolodkóét.

A NOB május közepén jelentette be, hogy a 2008-as pekingi játékokon elvégzett doppingtesztek újravizsgálása során hat sportágban 12 ország összesen harmincegy sportolója bukott meg. Később kiderült, közülük 14-en oroszok. A nemzetközi bizottság azt is jelezte, hogy még egy pekingi minta eredménye mutatott abnormális értéket.

A pekingi és londoni újrateszteléseken megbukott sportolókat, illetve nemzeti olimpiai bizottságaikat és sportágaik nemzetközi szövetségét már értesítették, így a versenyzőkkel szemben megkezdhetik az ilyenkor szokásos eljárást. A NOB neveket csak a B próbák elvégzését követően hoz nyilvánosságra.

MTI
  • A nyugat-európai liberálisok vallása a hungarofóbia
    Annyira nem bigottak, hogy ezért a vallásért Husz Jánosként a máglyára menjenek. Nem akarnak mártírok lenni, noha a mártír legyőzhetetlen ellenfél. Az ő vallásuk másról szól. Vallásuk másik fontos rítusa ugyanis: sorakozás a kasszánál.
  • Horror bohózat a párizsi ügyészségen
    Noha maguk a rendőrök sem mernek behatolni a város jó néhány területére, az ügyészség egy sokkal súlyosabb bűncselekménnyel foglalkozik: a német WDR köztelevízió 37 éves munkatársa szerint Giscard d'Estaing a párizsi irodájában rögzített interjú során háromszor is megérintette a fenekét.
  • Ha lejönnek a havasokból
    Bizalmi kérdés, szavahihetőnek tartjuk-e a történészt, amikor azt állítja: igyekszik sokoldalúan bemutatni a különféle élethelyzeteket. Ablonczy Balázst különösen foglalkoztatja, mi mindent fed el Trianon. Traumákról, tévhitekről, illúziókról is olvashatunk a napokban megjelent Ismeretlen Trianon című könyvében.
  • A Magyarország elleni propagandaháború újabb fejezete
    A nyugati média szemében egyfajta kulturális eretnekségnek minősül, hogy a magyar kormány nem hajlandó alávetni magát az Európai Uniót vezető személyiségek tekintélyének, sem a hollywoodi ultraprogresszív konszenzusnak.
  • Az 1938-as Eucharisztikus Kongresszus történészi szemmel
    Mérföldkő - kiszabadították a katolikus világtalálkozó emlékezetét a tévhitek és a marxista történelemértelmezés fogságából.
MTI Hírfelhasználó