Semjén: Mindszenty a 20. század erkölcsi iránytűje volt
Egész életében, minden helyzetben, minden előjelű diktatúrában az igazság oldalán állt, és ezzel példát mutatott nemzetének.
Utoljára frissítve: 2016. június 10. 14:50
2016. június 9. 22:28

Ezt jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtökön Zalaegerszegen.

A politikus a Jézus Szíve ferences plébániatemplom mellett kialakított Mindszenty-kert és az egykori hercegprímás alakját felidéző szobor avatásán arról beszélt: Mindszenty Józsefet "minden diktatúra, minden állomáshelyén letartóztatta": Zalaegerszegen a tanácsköztársaság kommünje, a náci uralom idején a nyilasok Veszprémben, Rákosi kommunista rendszere pedig Esztergomban.

Mindszenty személyes életútja azt bizonyítja, hogy mind a náci, mind a bolsevik rendszer "egygyökerű és lényegileg hasonló, mind a kettő istentelen és embertelen".

A hercegprímás mindkét diktatúrának vértanúja volt - mondta a kereszténydemokrata politikus.

Úgy folytatta: nemcsak nekünk, magyaroknak volt meghatározó Mindszenty szolgálata, hanem egész Európa számára, mert ha nem lett volna az ő és az 1956-os forradalom vértanúsága, akkor "Nyugat-Európa beleszédülhetett volna az eurokommunizmusba".

Franciaországban vagy Olaszországban "egy lépésre voltak a kommunista pártok, hogy hatalomra kerüljenek", de Mindszenty és a magyar forradalom időben felébresztette az embereket - mondta.

A hercegprímás "nem illetéktelenül avatkozott a politikába, egyszerűen állampolgári kötelességét teljesítette".

Az ő életében ugyanis - illegitim megszállások alatt - az 1937-es történelmi alkotmány volt érvényben, amely alapján a hercegprímás volt az ország legfőbb közjogi méltósága, ezért ő " az alkotmányból következő közjogi kötelességét teljesítette" - tette hozzá.

Mindszentyt azzal is vádolják, hogy legitimista, királyságpárti volt, "de ezt legitim módon tette", mert a királyságot Magyarországon legitim módon soha nem törölték el. A második világháború utáni ideiglenes kormánynak erre nem volt felhatalmazása, és amikor az államformát megváltoztatták, szovjet megszállás volt, tehát nem volt szabad döntési lehetősége a magyar népnek - érvelt a miniszterelnök-helyettes.

Úgy vélekedett, hogy Mindszenty azért a 20. erkölcsi iránytűje, mert "minden helyzetben, egész életében, minden előjelű diktatúrával szemben a jó oldalon állt, az igazság oldalán állt, és ezáltal példát mutatott az egész nemzetének".

A magyar állam - tiszteletben tartva azt, hogy nem avatkozik szakrális kérdésekbe - mégis minden eszközzel támogatja Mindszenty József boldoggá avatását, "mert a magyar nép a hitérzéke alapján pontosan tudja, hogy Mindszenty szent" - fogalmazott Semjén Zsolt.

A szobor- és kertavató ünnepségen Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere (Fidesz-KDNP) arra emlékeztette a hallgatóságot, hogy Mindszenty 1917-ben hittanárként érkezett Zalaegerszegre, majd 1919-től 25 éven át volt a zalai megyeszékhely apátplébánosa.

"A 20. század egyik legnagyobb hatású történelmi alakja" a városban töltötte aktív éveinek jelentős részét, és nevéhez iskolafejlesztés, templomépítés, múzeum- és nyomdaalapítás is fűződik - mondta.

A polgármester hozzátette: a Modern városok program keretében Mindszenty-múzeum és -zarándokszállás is épül a zalai megyeszékhelyen, és a mostani avatással hivatalosan elindul a több mint ötmilliárd forintos városfejlesztést jelentő Mindszenty program.

A Mindszenty-kertet és a Párkányi Raab Péter szobrászművész által készített életnagyságú gránitszobrot Márfi Gyula veszprémi érsek áldotta meg. A rendezvényen köszöntőt mondott Vigh László országgyűlési képviselő (Fidesz), valamint Ocsovai Grácián ferences plébános.

Vigh László országgyűlési képviselő

Balaicz Zoltán polgármester

Márfi Gyula veszprémi érsek

Ocsovai Grácián ferences plébános

fotók: Váli Miklós

mti
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Géppisztolyos migránsbandák randalíroztak
    Okmányok nélküli fiatal férfiak sokadik országon átgázolva, felfegyverkezve és a fegyvereket használva, erőszakosan próbálnak meg betörni az Európai Unióba. Ez súlyos bűncselekmény – szögezi le Bakondi György.
  • Magyarország nem hagyja magát
    Európát többfajta kihívás éri egyidejűleg, az ukrajnai háború és a nyomában járó gazdasági válság, az illegális és egyre erőszakosabb migráció, valamint a nyugati neomarxista ideológia terjedése – sorolta Orbán Viktor.
  • Novák Katalin Kijevben
    A szükséget szenvedők mindig számíthatnak a magyarokra, ezért jöttem ma Kijevbe és ezért támogatjuk a Gabona Ukrajnából elnevezésű kezdeményezést is - mondta el Novák Katalin köztársasági elnök szombaton Kijevben, ahová Voldomir Zelenszkij ukrán elnök meghívására érkezett.
MTI Hírfelhasználó