Uniós joganyag lehet a CÖKA-beadványból
Elfogadta az Európai Parlament petíciós bizottsága a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány kvótarendszerrel kapcsolatos jogi aggályait. A civil szervezet szerint az számos egyezményt sért, ezért betarthatatlan. Erről ifjabb Lomnici Zoltán beszélt a Magyar Időknek. A civil szervezet szóvivője elmondta azt is, hogy a bizottság petíció­jukat továbbította az EP illetékes szakbizottságának, amelynek azt javasolták, hogy vegye figyelembe az észrevételeket.
2016. június 16. 10:05

Végrehajthatatlan a betelepítési kvótáról szóló uniós jogszabály, erre jutott a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA).

– Brüsszel sokat mulasztott a népvándorlás és az invázió tekintetében. Amellett, hogy migránsbarát politikát folytat, életszerűtlen szabályokat hozott, ráadásul „jogi fércmunka” a kvótahatározat – jelentette ki ifjabb Lomnici Zoltán. Hozzátette: több egyezmény és uniós szabály is lehetetlenné teszi, hogy a migránsokat röghöz kössék.

Az uniós döntéshozóknak figyelniük kellett volna arra, hogy vannak olyan jogi normák, amelyeket kijátszhatnak a migránsok, legalább négy uniós és nemzetközi egyezmény miatt betarthatatlan a kényszer-betelepítés.

Ilyenek a genfi, a római, illetve az unió működéséről szóló egyezmény, valamint az EU azon rendelkezései, amelyek a szabad mozgásra vonatkoznak. Több példát is említett petíciójában a CÖKA, így azt is, hogy bármely uniós országba érkező menekültnek a genfi egyezmény alapján megvan a szabad mozgáshoz való joga.

A kényszer-betelepítéssel kapcsolatos uniós kvótarendszer sérti továbbá az 1950-es római egyezményt is, amely az emberi jogokról és az alapvető szabadságjogokról szól, ennek egyik vonatkozó passzusa szerint „bárki önként elhagyhat bármely országot, ideértve a sajátját is”.

Továbbá nem lehet kényszerletelepíteni egy adott országba egy menekültet, nem lehet meghatározni számára, hogy hová menjen. Amennyiben valaki munkavállalóvá válik, akkor is továbbmehet, mivel az uniós jogszabályok szerint akik az EU területén élnek, szabadon vállalhatnak munkát bármelyik tagországban.

Ezekre figyelmeztetett beadványában a civil szervezet, amit a petíciós bizottság jogosnak talált.

– Tekintve, hogy az Európai Unió működését érintő területről van szó, elfogadhatónak nyilvánította a beadványt a testület, és továbbította a jogalkotás szempontjából felhasználható dokumentumként az Európai Parlament állampolgári jogi, bel- és igazságügyi szakbizottságának – mondta ifjabb Lomnici Zoltán.

A szóvivő szavai szerint eddig csak üres válaszokat vagy tiszteletköröket tartalmazó leveleket kapott a CÖKA, amikor megkeresték az Európai Bizottság és az Európai Parlament tisztviselőit.

– Ez az első olyan beadványa a Civil Összefogás Közhasznú Alapítványnak, amit pozitívan értékeltek, ami azért is egyedülálló, mert egy olyan magyar civil szervezetről van szó, amelyet nem külföldi forrásokból működtetnek – tette hozzá ifjabb Lomnici Zoltán.

magyaridok.hu
MTI Hírfelhasználó