Óvatosságra intenek a külföldi befektetők
A tizennégyezer embert foglalkoztató Siemens a brit kilépés miatti bizonytalanságra figyelmeztet.
2016. július 3. 08:46

A gazdaság és az üzleti környezet elbizonytalanodására számítanak Nagy-Britanniában a külföldi befektetők, így nem csoda, ha várakozó álláspontra helyezkednek a további fejlesztéseiket illetően. 

A Siemens német gépipari óriáscég elkötelezett partnere Nagy-Britanniának, ám az, hogy a szigetország az Európai Unióból való kilépés mellett tette le voksát, óvatosságra készteti a konszernt jövőbeli beruházásait illetően – idézte tegnap a BBC Jürgen Maiert, a Siemens UK vezérigazgatóját. A német társaság leányvállalata egyike Nagy-Britannia legnagyobb iparvállalatainak: tizenhárom gyárat üzemeltet s mintegy 14 ezer embert foglalkoztat.

A létesítmények magas hozzáadott értékű termékeket állítanak elő és exportálnak az MRI-szkennerektől a gázturbinákig. Jürgen Maier a The Guardian című brit napilappal azt közölte, hogy mindaddig nem fognak új beruházásba az Egyesült Királyságban, amíg nem válik egyértelművé az ország és az EU kapcsolatának jövője, elsősorban kereskedelmi szempontból. A brit piacról való kivonulás, persze, szóba sem jöhet, a Siemens elkötelezett a szigetország iránt, hiszen kapcsolataik 170 évre tekintenek vissza. Mindazonáltal a londoni kormánynak mihamarabb tervet kell kidolgoznia arról, hogy miként akar kereskedni Európával.

A maradásra nyíltan felszólító Siemens óvatosságát jól mutatja, hogy a Hullban épülő új, majdan ezer embernek munkát adó, szélturbinalapátokat gyártó üzeme egyelőre jegeli exportterveit. Magát a 310 millió font értékű építési projektet ugyanakkor nem érinti a döntés, az üzem jövőre elkezdi a lapátok gyártását és a turbinák összeszerelését tengeri szélerőművekhez. Egyelőre nem ismert, az EU mennyi pénzt adott a hulli üzem felépítésére; annyi viszont tudható, hogy Brüsszel 525 millió fonttal járult hozzá a skóciai Beatrice-ben lévő szélerőműpark-projekthez, amelynek a fejlesztője az egyik fő vásárlója lenne a hulli gyárban készülő turbinalapátoknak. A Siemens nemrégiben szerződést kötött egy belgiumi konzorciummal is 42 tengeri szélerőmű szállítására, valamint tizenhét évig tartó üzemeltetésére és karbantartására. Az ügylethez az Európai Befektetési Bank 250 millió font hitelt folyósított.

A Brexit keltette hullámverés elérte Ázsia partjait is, de Szingapúrban biztosan megérezték. Erre utal, hogy a városállam harmadik legnagyobb hitelintézete felfüggesztette londoni ingatlanok vásárlását finanszírozó új jelzáloghiteleinek folyósítását. A United Overseas Bank szerint ugyanakkor csak átmenetileg szünetel a hitelezés a fokozott bizonytalanság miatt. Egyidejűleg óvatosságra intették londoni ingatlanbefektetésekkel foglalkozó ügyfeleiket. Ugyancsak óvatosságra szólított fel a Szingapúr legnagyobb hitelintézetének számító DBS Group Holdings, ám a bank nem függesztette fel hitelezési tevékenységét a brit fővárossal kapcsolatos ingatlanbefektetések vonatkozásában.

A Brexittel lehet összefüggésben az is, hogy a brit kormány ismét elhalasztotta a döntést – legalább októberig – a délkelet-angliai repterek bővítéséről. Ezek keretében vagy a heathrow-i repülőtérre építenének egy harmadik kifutópályát, vagy a kisebb, gatwicki légikikötő kapacitását növelnék. Az ádáz verseny a Heathrow javára látszott eldőlni.

Magyaridok.hu
  • Javaslat a Korrupcióellenes Munkacsoportnak
    A baloldali politikus ugyanis 2015. szeptember 29-én egy online újságnak az ügyre utalva a következőket mondta: „Amúgy nem azt mondtam, hogy az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel. Hanem azt, hogy az SZDSZ is tele van korrupciós ügyekkel. Fontos az az is.” Egészen különleges üzenet ez a veterán politikustól.
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • Hazánk első szuperszonikus kutatórakétája
    Sikeresen startolt a BME (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) Aerospace Team által megépített megépített, 3 méter hosszú, szilárd hajtóanyagú, oktatási célú kutatórakéta csütörtökön - közölte az MTI-vel pénteken a projekt főtámogatója, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).
  • Nekünk Magyarország biztonsága az első
    Nekünk Magyarország biztonsága az első, ezért Magyarország nem áll háborúban senkivel - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című pénteki műsorában.
  • Szijjártó: FARE önkéntes munkásőrök csoportja
    Szijjártó Péter nonszensznek nevezte a szervezet tevékenységét, és reményét fejezte ki, hogy az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke „megszabadítja az európai futballt ettől a munkásőr-szervezettől, mert ezek csak bajt okoztak, meg bajokat is fognak okozni”. „Jól látszik, hogy fogalmuk sincsen a világról, és halvány fogalmuk sincsen a magyar történelemről” – emelte ki.
MTI Hírfelhasználó