Kolozsvár az egész magyar nemzet fővárosa
Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár szerint a kolozsvári magyar napok hetében Kolozsvár az egész magyar nemzet fővárosa.
2016. augusztus 15. 21:26

A politikus a hétfői megnyitógálá úgy vélte, a magyar napok hozzájárultak ahhoz, hogy a kolozsvári magyarság jövőt építsen magának, és a városban lakó magyarok büszkén vállalják identitásukat.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke köszöntésében azt hangsúlyozta, hogy a kolozsvári magyarság a magyargyűlölő Gheorghe Funar polgármester városvezetése után a magyar napok által nyerte vissza önbizalma jelentős részét.

Megjegyezte: a kultúra akkor köti össze a románokat és a magyarokat, ha kölcsönös tisztelet övezi a két nép kultúráját. Úgy vélte, a kölcsönös tisztelet tekintetében van még tennivaló. Példaként a Kolozsvár bejárataitól még mindig hiányzó román-magyar-német helységnévtáblát említette.

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke kijelentette: Kolozsvár fel nem adható város, nélküle "beroggyan" az a képzeletbeli híd, mely a jelentős magyar lakossággal bíró Partiumot és Székelyföldet köti össze.

Gergely Balázs, a magyar napok főszervezője nagyszabású kulturális kalákának nevezte a szombaton kezdődött egyhetes rendezvénysorozatot, amely kölcsönösségi alapon szerveződik, és a kolozsvári magyarság egységét jelzi.

A nyitógála keretében idén másodszor adták át a Kincses Kolozsvárért díjat, amelyet posztumusz Kötő József kolozsvári színháztörténész, Brendus Réka, a magyar nemzetpolitikai államtitkárság főosztályvezető-helyettese és a kolozsvári magyar vállalkozók által alapított Euréka egyesület kapta.

A nyitógálán jelentették be a szervezők, hogy a kárpátaljai magyar iskolák tavalyi megsegítése után idén a kolozsvári magyar napok közönsége a kolozsvári Életfa Egyesület Szeretnék játszani című programját támogathatja adományaival. A program célja, hogy Kolozsvár játszótereire olyan hinták kerüljenek, amelyeket kerekesszékes gyermekek is használhatnak.

Kiss Károlyné Ildikó, a Magyar termék nagydíj pályázatot lebonyolító  Industorg  védjegyiroda ügyvivő igazgatója bejelentette: a magyar napokat szervező Kincses Kolozsvár Egyesületnek szeptemberben az Országházban  Kárpát -medencéért nívódíjat adnak át.

A nyitógála előadásán a Fölszállott a páva népzenei tehetségkutató három évadának résztvevői és más erdélyi hagyományápolók álltak a Kolozsvári Magyar Opera nagytermét zsúfolásig megtöltő közönség elé.

MTI
  • A szélsőbaloldal új fasizmusa
    József Attila a kommunizmust szapulta, Trump most az úgynevezett „liberalizmus” – neveztessék éppen „neoliberlizmusnak” vagy cinikus hazugsággal „neokonzervativizmusnak” – rombolása ellen próbálja megvédeni hazáját. A gyökér azonos.
  • Kártérítést a hungarocídiumért
    Vétkesek közt cinkos, aki néma – idézhetnénk Babitsot, de Brüsszelben ez is kárörvendő röhögést váltanak ki az ottani rasszista hungarofóbokból. Ezért is kell kártérítést követelnünk, tehát követelnünk kell a kártérítést a hungarocídiumért.
  • Gyulai Várszínház – Ahol a művészet felszabadít
    Figyelmet fordítunk a nemzeti múltunk különböző eseményeit feldolgozó darabok bemutatására. Lásd például idén A veszett brigadéros, a Zenta, 1697, a Karády zárkája, a Tóték, a Pornó – Feleségem története, az Eltűntek, A kassai polgárok, Hallgatni akartam című előadásokat. Idén négy előadásunk foglalkozik külön Trianonnal, illetve a következményeivel.
  • A nép uralma
    Amikor a szemünk láttára hullik szét a nyugatias demokrácia, egyre sürgetőbb lenne elgondolkodnunk, hogy vajon mi jöhet az összeomlás után.
  • Új lendületet kaphatnak a horvát-magyar kapcsolatok
    Orbán Viktor gratuláló levelet írt Andrej Plenković horvát miniszterelnöknek, a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) elnökének a párt választási győzelméhez; írásában jelezte: készen áll a Közép-Európa megerősítését célzó stratégiai párbeszéd folytatására - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke hétfőn.
MTI Hírfelhasználó