Szent László-év lesz 2017-ben
Január elsején kezdetét veszi a 2017 végéig tartó Szent László-év - jelentette be szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.
2016. augusztus 17. 15:14

Potápi Árpád János elmondta: az idei Szent Márton- és Márton Áron-emlékév sikerén felbuzdulva, a Báthory-Bem Hagyományőrző Egyesület és az Emberi Méltóság Tanácsa kezdeményezésére hirdették meg az emlékévet a lovagkirály trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából.

Mivel I. (Szent) László az első olyan Árpád-házi uralkodó, aki összekapcsolja a közép-európai népeket, számítanak arra, hogy a magyarok mellett horvát, lengyel, román és szlovák civil szervezetek, egyházak és politikai szereplők is szerepet vállalnak az eseménysorozatban, és szeretnének határon túli helyszíneket is bevonni - ismertette az államtitkár.

Jelezte, hogy az eseménysorozat költségeire államtitkársága 80 millió forintot különít el, számítanak a Márton Áron Emlékbizottság tagjainak közreműködésére is, világi fővédnöknek pedig Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettest kérik fel.

Az MTI érdeklődésére Potápi Árpád János elmondta: szeptember végére összeállítják a programok javarészét. Céljaik között említette, hogy új tartalmak jöjjenek létre a Szent László-év során, akárcsak azt, hogy meglévő értékeket mutassanak be, egyaránt megszólítva a szakmai és a nagyközönséget.

Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke az eseményen arról beszélt: az ilyen kezdeményezések fontosságát az adja, hogy az egyén méltósága nem értelmezhető a nemzet méltósága nélkül, ez utóbbi pedig azt is jelenti, hogy hivatkozunk nemzetünk nagyjaira, felmutatjuk őket. Nagyon sok mindent elvettek Magyarországtól az évszázadok során, de a történelmünket nem vehetik el - fogalmazott. Szent László Szent István mellett a legnagyobb országépítő volt, aki megteremtette a Kárpát-medencében élő népek együttműködését - emelte ki.

Felidézte: a lovagkirály Lengyelországban született, Erdély védőszentje, ő alapította a zágrábi püspökséget, "a sorsközösséget a horvát és a magyar nép között ő teremtette meg törvényes jogon", és Nyitrán halt meg. Ma pedig e népek "közös és tisztelt királya", szimbóluma az itt élő nemzetek ma oly szükséges összetartásának, együttműködésének - mondta.

Okos Márton, a Báthory-Bem Hagyományőrző Egyesület elnöke azt emelte ki, hogy a Szent László-évnek abban is szerepe lehet, hogy a történelmi hagyományokra alapozva hatékony együttműködést alakítsanak ki a térség államai.
   

MTI
  • Gyurcsányi fordulat: igazat mondott
    A gyurcsányi cél ez volt: „visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet. Hogy nem kell lehajtani a fejét ebben a kurva országban. Hogy nem kell beszarni Orbán Viktortól…” Mi fűtötte? Az, hogy „ történelmet csinálok. Nem a történelemkönyveknek, arra szarok.”
  • Pluralizmus Ismét Működésben – PIM
    Ez itt a kérdés – Otthonosabbá tenni a magyar világot. Ezzel a címmel készített negyvenperces beszélgetést az M5-ös művelődési köztelevízió a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójával, Demeter Szilárd székelyföldi íróval, költővel, filozófussal.
  • Több mint 100 fertőzött és öt halott egy fővárosi idősotthonban
    Immár több mint százan megfertőződtek és öten meghaltak a fővárosi önkormányzat Pesti úti idősotthonában - jelentette be az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján csütörtökön.
  • Németország félrekezelt háborúja
    Angela Merkel szavakban tagadja a háború létezését, de tetteivel támogatja annak eszkalálódását.
  • Sorosék gyengítik a forintot
    A járvány okozta pénzpiaci bizonytalanságot kihasználva Soros Györgyék kíméletlen támadásokat intéznek a forint ellen. A spekulánstól eddig sem voltak idegenek a hasonló lépések, éppen ezért számos ország haragját kivívta. A Magyar Nemzet a következő napokban bemutatja a milliárdos legismertebb ügyleteit. Sorozatunkat az angol font elleni támadásával kezdjük.
MTI Hírfelhasználó